Berta Sándor

Eredményes évet zárt a Mozilla

Úgy tűnik, hogy néhány évvel ezelőtt jó döntéseket hozott a szervezet.

Nyilvánosságra hozta a 2015-ös üzleti évre vonatkozó jelentését a Mozilla, amely az éves bevételét 421 millió dollárra tudta növelni. Ez az előző üzleti esztendőhöz képest 28 százalékos növekedést jelent. Mindez számos dologra vezethető vissza. A jövő évi tervek között van a mobil és az adatvédelmi termékekre (Firefox for iOS, Firefox Klar) való összpontosítás.

A Mozilla 2014 novemberében döntött úgy, hogy megváltoztatja az eddigi keresési szolgáltatásokkal kapcsolatos stratégiáját. Az Amerikai Egyesült Államokban a Firefox alapértelmezett keresője a Google helyett a Yahoo! szolgáltatása lett. A megállapodás öt évre szól. Emellett Oroszországban a Firefox alapértelmezett keresője a Yandex megoldása, míg Kínában a Baidué lett. Nos, mint most ismertté vált, ez kiváló döntésnek bizonyult, hiszen az új szerződéseknek köszönhetően 421,3 millió dolláros bevételre tett szert már az első esztendőben. A kiadások eközben csak 6 százalékkal nőttek és elérték a 337,7 millió dollárt.

A legnagyobb terület továbbra is a szoftverfejlesztésé, ezen belül is elsősorban a Firefoxé, amely 214,2 millió dollárt emésztett fel. Az alapítvány marketingtevékenységre és a szervezet működésére 59,9, illetve 39,6 millió dollárt fordított. Az adózott nyereség 54,8 millió dollárt tett ki. Összehasonlításul: a 2014-es üzleti évben ez az összeg csak 9,2 millió dollár volt. A Mozilla készpénzvagyona viszont - 20 millió dollárral - 70 millió dollárra csökkent.

Az alapítvány 2015-ben és az idén további keresői partnerségi kapcsolatok kötött, így most már 12 ilyen kooperációja van és az összes fontos internetes keresővel együttműködik. A jövőt a mobil böngészők, az adatvédelmi programváltozat (Firefox Klar) és a kínai készülékgyártókkal kötött szerződések biztosítják majd. Utóbbiaknak köszönhetően a böngészőt már gyárilag feltelepítik bizonyos okostelefonokra, például a Huawei termékeire és a Wal-Martban kapható modellekre.

Denelle Dixon-Thayer, a Mozilla illetékes vezetője hangsúlyozta, hogy mindez nagy dolog a számukra. A mobilszolgáltatóknak és a telefongyártóknak esélyt kínálnak arra, hogy függetleníteni tudják magukat a Google technológiai dominanciájától. A menedzser hozzátette, hogy rendkívül fontos számukra az asztali és a mobil környezetben való növekedés, utóbbira ugyanis - függetlenül attól, hogy az az üzleti megállapodások vagy az új webes technológiák kifejlesztése miatt következik be - szükség van a polgári jogok erősítése miatt is. A webnek nyitottnak és biztonságosnak kell maradnia - indokolt Dixon-Thayer.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!