Berta Sándor

Az épület­kezelésben is jöhetnek az okossegítők

A közeljövőben a házkezelés és az épületmenedzsment is intelligensebbé válhat.

Az okostechnológiák nem csupán a lakásokat fogják meghatározni, hanem a lakó- és irodaházakat is. A házmestereket és a házkezelőket részben a technika fogja leváltani, többek között az épületek tisztítását és kezelését is ilyen rendszerek végezhetik majd. Reinhard Poglitsch, az International Facility Management Association (IFMA) elnöke elmondta, hogy az ágazatot már egy ideje foglalkoztatják a technológiaváltás lehetséges következményei. A szakember kifejtette, hogy konkrétan az olyan tevékenységek átvételéről volt szó, mint a nagy szabad felületek tisztítása. Már most is sok helyen robotok nyírják a füvet, s a fejlesztők dolgoznak tisztítórobotokon és olyan modelleken is, amelyek képesek a lépcsőket leküzdeni.

Poglitsch szerint a jövőben a vécék tisztítását szintén átvehetik a szenzorok. Egyes érzékelők pontosan tudni fogják, hogy hányan használtak egy illemhelyet és egy bizonyos látogatószám után elindítják majd a tisztítási folyamatot. Hasonló elven működnek a lakásokon belül termosztátok és más mérőszenzorok. Az úgynevezett Condition Monitoring szenzorok segítségével optimalizálja az épületek karbantartását. Mindez azt jelenti, hogy egy berendezést nem évente kétszer fognak karbantartani, mint eddig, hanem csak egy bizonyos határérték elérése után. A tömítőgyűrűket például csak akkor cserélik ki, ha egy eszköz esetében a nyomás egy bizonyos szint alá csökkent.

Ezen a területen is megjelentek már az első alkalmazások. A lakók ezeken a programokon keresztül jelezhetik a károkat és azokról azonnal tájékoztathatják a mesterembereket, továbbá a javítási folyamat részleteiről is értesülhetnek. A bérlőkkel való kommunikáció és a házkezelés is egyszerűbbé, könnyebbé válhat. Ráadásul szinte mindegyik programban van beépítve chat, amellyel a szomszédokkal lehet beszélgetni. Christian Höbiger, az A.S.S házkezelő cég képviselője hangsúlyozta, hogy a jövőben automatikusan tájékoztatják a lakókat arról, hogy közeleg a téli időszak. Ilyenkor beindulhatnak például a hóeltakarító robotok, de azok kinézetéről egyelőre még semmit sem lehet tudni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #4
    Erdekes, hogy ujabban mindenki alkalmazast akar inkabb adni egy sima weboldal helyett, de az is szokassa valt, hogy minden letezo oldalba es alkalmazasba epitenek kozossegi funkciokat, ujra es ujra megoldva ugyanazt a problemat egy egyseges kozossegi felulet helyett. (utobbi ujabban a facebook szokott lenni, de az is egy zart felulet, nem szabvanyos mint pl. az email) Vicces, de ezekre mar evtizedekkel ezelott talaltak ki rendes szabvanyokat, csak a gyartok nem szeretik alkalmazni oket, mivel igy a sajat termekeikkel kompatibilisek csak es ezzel probaljak novelni a reszesedesuket. Aztan ahova a google belepett, ott nyilt es szabvanyos lett minden es rogton le is tarolta vele a piacot. Az epuletautomatizalasnal is varok valami hasonlot, amitol szep szabvanyossa valik minden, meg akkor is ha ez a mostani gyartok nagyreszenek eltuneset okozza es a helyukre ujak kerulnek.
  • Cat #3
    A látogatókat jóval egyszerűbb számolni, mint a szennyezettséget mérni. Utóbbit csak úgy tudod pontosan, ha bekamerázod az illemhelyet, ami tilos.
  • Akva #2
    "Egyes érzékelők pontosan tudni fogják, hogy hányan használtak egy illemhelyet és egy bizonyos látogatószám után elindítják majd a tisztítási folyamatot."

    Ez nem "okos" rendszer, hanem hülye rendszer. A szennyezettséget kéne vizsgálni, nem a látogatók számát. Ha mindjárt az első látogató összeszarja a vécét, a rendszer megvárja, amíg még százan odaszarnak? Vagy mi?
  • Kara kán #1
    Annyi app meg kütyü, de egy sem foglalkozik a besurranó tolvajok és a betörők elleni védelemmel. Vajon direkt hanyagolják?