Berta Sándor

Pendrive HIV-gyorstesztekhez

Az eszköz megkönnyítheti a betegek számára a saját kezelésük ellenőrzését.

Brit kutatók olyan USB-kulcsot fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi egy HIV-gyorsteszt lefuttatását. Egyetlen csepp vér segítségével mindössze 30 perc alatt elvégezhető egy vizsgálat és megállapítható, hogy az éppen alkalmazott kezelés hatékony-e és ha igen mennyire. A megoldás azokban a távoli vagy fejlődő régiókban lehet hasznos, ahol eddig problémát jelentett a laboratóriumi tesztek lefuttatása.

Graham Cooke, az Imperial College London (ICL) munkatársa közölte, hogy az ellenőrzés meghatározó része a HIV-kezelés sikerességének. Eddig egy teszt elvégzéséhez viszonylag bonyolult eszközökre volt szükség, ráadásul az eredmények kiértékelésére is több napot várni kellett. A szakember kiemelte, hogy sikerült egy fénymásoló méretű berendezés funkcióit egy USB-kulcsba integrálni. A fejlesztésben az ICL mellett a DNAe nevű biotechnológiai vállalat vett részt. Az alkalmazott tesztek eredményeit egy szoftver értékeli ki. Az új megoldást 991 vérminta segítségével tesztelték és az eredmény átlagosan 20,8 perc után volt elérhető, a pontosság pedig 95 százalékos volt.


Az USB-kulcs főleg Afrikában jelenthet nagy segítséget, hiszen ők sokszor nem tudnak eljutni laboratóriumokba. Persze az eszköz nem csupán a HIV-kezelések ellenőrzésében lehet hasznos, hanem a fertőzések korai felismerésében is, ami szintén rendkívül fontos a hosszú távú terápiás sikerekben. A kutatók már vizsgálják azt, hogy a készülék mennyire lehet hatékony például a hepatitisz és más fertőzések, illetve betegségek felismerésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    Már sok éve léteznek 15-20 perces tesztek, 30-40 dolláros kitek, melyeket okostelefonnal is ki lehet értékeltetni. Nem tudom ez most mitől újdonság. Egyébként mindenhol volna értelme bevezetni, mert hacsak nincs prioritása a tesztnek akár 72 órába is telhet, míg megcsinálják az ELISÁ-t pl. Egy ilyen gyorsteszttel meg meg lehet csinálni azt is, hogy kettőt gyors egymásutánban - a fals pozitív vagy negatív kizárására. De a tesztlalanyok többsége azt sem tudja, hogy mi az az ablak periódus, úgyhogy a tesztek 95%-nál nagyobb mértékben adhatnak fals eredményt...

    És a kezelés eredményességét nem az HIV antitestekkel értékelik, hanem a CD4 sejtek számával (ez az elfogadott standard). Úgyhogy ez a dolog kicsit fura a cikkben.
    Utoljára szerkesztette: Ender Wiggin, 2016.11.18. 09:57:37