MTI

20 százalékkal esett vissza az asztali PC-k eladása Németországban

Csökkent az év első felében a szórakoztató elektronikai cikkek forgalma Németországban - derül ki az ágazati teljesítményt követő ma publikált CEMIX indexből.

Az első fél évben 2,3 százalékkal 12,173 milliárd euróra csökkent az elektronikai cikkek kiskereskedelmi forgalma Németországban a 2015 első fél évi 12,465 milliárd euróról. A forgalomcsökkenés mértéke mérséklődött, hiszen az első negyedév forgalma még 6,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A személyi számítógépek forgalma az év első felében értékben 9,5 százakkal csökkent, ezen belül az asztali gépeké húsz százalékkal, a notebook gépeké öt százalékkal, a táblagépeké tizenegy százalékkal. Darabszám szerint asztali gépekből 16 százalékkal, notebook gépekből 10 százalékkal, táblagépekből húsz százalékkal kevesebb kelt el.

Forgalomnövekedés csak kevés termékkategóriában volt. A tévékészülékek forgalma értékben négy százalékkal, darabszámban egy százalékkal emelkedett. A legnagyobb növekedés az audio-video kiegészítő eszközök, például fejhallgatók értékesítésében volt tapasztalható, darabszámban három százalékos, értékben tizenhárom százalékos. A műszaki cikkek értékesítésében immár hosszabb ideje húzóerőt kifejtő okostelefonok forgalma csökkent. Darabszám szerint öt százalékkal, értékben egy százalékkal kevesebb okostelefont értékesítettek az év első felében Németországban.

Az CEMIX (Consumer Electronics Marktindex Deutschland) indexet a technikai cikkeket forgalmazó kiskereskedelmi ágazat képviseleti szervezete, a BVT (Bundesverband Technik des Einzelhandels), valamint a gfu Consumer & Home Electronics GmbH és a GfK piackutató vállalatok állítják össze negyedéves rendszerességgel. Az év egészére a kutatók a tavalyival közel megegyező forgalmat várnak az elektronikai cikkek kiskereskedelmében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • felemelő #3
    Én is erre tippelek.
  • kunpetszeged #2
    Már mindenkinek van mindene, az innováció meg rendre elmarad...
  • Ender Wiggin #1
    Csoda hogy csak ennyivel, mert az asztalok eladása meg 50%-kal. Ma már mindenki az ágyban eszik...