Berta Sándor

Még több adatra tartana igényt a német belügyminiszter

Az európai uniós tagállam kiterjesztené az információgyűjtéseket.

Thomas de Maiziere (CDU) szövetségi belügyminiszter - a müncheni, a würzburgi és az ansbachi események miatt - most különböző intézkedéseket jelentett be, amelyek célja a biztonság növelése Németországban. A politikus kifejtette, hogy a támadások esetén természetesen kulcsfontosságú a korai felismerés. Nem maradhat rejtve a hatóságok előtt, ha valakinek problémái vannak vagy radikalizálódik. De emellett a biztonsági szerveknek még több információra van szükségük, elsősorban azokra az adatokra, amiket a menekültügyi eljárások során gyűjtöttek össze vagy amelyek a bíróságok előtt ismertek. Csak így biztosítható ugyanis a hatékony munka.

Az orvosi titoktartást ugyanakkor ezután is biztosítják majd, de alkalmazni fognak például arcfelismerő rendszereket. Indoklása szerint a magánszemélyek már most is használnak a mobiljaikkal ilyen megoldásokat és ezen nem háborodik fel senki, de ha az állam akarja alkalmazni a legújabb technológiákat, akkor azonnal jönnek a kritikák. Pedig az államnak is biztosítani kell a lehetőséget, hogy modern technikákat használhasson. Természetesen mindennek jogállami keretek és parlamenti ellenőrzés mellett kell megvalósulnia. Azonban fontos tudni, hogy egy arcfelismerő szoftveres nyomozás során nem figyelnek meg mindenkit.

A miniszter a közeljövőben egyeztetni akar a Facebook képviselőjével, ugyanis azt az álláspontot képviseli, hogy ha veszélyes helyzetről van szó vagy például a hatóságok bűnözőket keresnek, akkor mindenkinek együtt kell működnie velük és nem tehető kivétel senkivel sem.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gosub #4
    Igazán europé, demokratikus, haladó, bla, bla, bla legyen ahhoz a hivatalnak minden tevékenységüket teljes átláthatósággal kéne csinálniuk. Így a migráncsvédők rögtön ájvékolhatnának, amint a bűnzés/terror és bevándoroltatás egy oldalon szerepel.
  • Skylake #3
    Még annyi kiegészítés, hogy ez a "védem az adataimat a létező legnagyobb mértékben" attitűd mindenfajta nemzetbiztonsági célú szolgálatnak alapvető érdeke, és alapvető működési módja. Nincs más működési mód, hiszen azzal pont az alapműködés feladata válik lehetetlenné. Nem lehet kiszolgáltatni technológiákat, hiszen azzal mindjárt láthatóvá válik, milyen eszközöket és erőforrásokat alkalmazunk, és kik irányába.
  • Skylake #2
    Nemzetbiztonság, bla, bla, bla, bla, bla, bla, bla, bla, bla, bla, bla, bla, bla, bla, bla, bla!

    Mindig van lesz olyan megoldás, illetve annak kombinációja, ami alkalmas titkosításra és szteganográfiára - akár együtt is, megvalósítva olyan kombinációban, ami esetleg annyira szem előtt van, hogy épp e miatt észre sem vehető!

    Facebook és német nemzetbiztonsági hivatal?! Hülye ez? Okés, akkor bevezetés a nemzetbiztonság elméletébe kurzus, első év első előadás szint: egy állam nemzetbiztonsági és gazdasági érdekei közös, egymást jó részben metsző halmazt jelentenek. Azaz a Facebook, ebből a nézőpontból mint globális nemzetbiztonsági adatgyűjtő platform (CIA, NSA és társai) információtartalmához, illetve az információkból nyerhető aggregált adatokhoz és elemzésekhez való hozzáférés az USA kizárólagos, eszkluzív, és elsődleges nemzetbiztonsági és ezzel összefüggő geopolitkai és gazdasági érdeke. Ugyanez igaz a Google-ra, és bármilyen más online technológiára is! Tehát ide semmilyen szövetségesnek tekintett állam nem kaphat olyan szintű hozzáférést, amely az USA nemzetbiztonsági szervei által rendelkezésre áll - hiszen akkor mindjárt látható lenne például az is, hogy a szövetségesek felé irányuló hírszerzés pontosan ugyanakkora prioritás, mint a hírszerzés "klasszikus", nem szövetségesek felé irányuló területe. Tetszik érteni?

    Igen, egy akkora információtömeg, amit a Facebook tartalmaz, elsődleges nemzetbiztonsági forrás. Természetesen itt kutyát sem érdekli, hogy Csöcsös Méri csinált egy szelfit a félig fedetlen csöcseiről, meg hasonlók. Vélemények, információk terjedési jellemzői, formái, tömegükben a lényegesek. Hangulatjelentés, ahogy ezt a szockó érában nevezeték a magyarországi szolgálatok esetében. Na, ennek az elképzelhetetlen sokszorosa. Ilyen információtömeghez oda fogsz engedni, olyan formában, ahogy te hozzáférsz, egy olyan "szövetségest" jelen esetben Németországot, akit te, mint az USA tulajdonképpen óriási befolyás alatt tartasz (lásd. Dagger Complex)? Ugye hogy nem?! Érted-e hogy ez mennyire abszurd gondolat!
  • Sir Cryalot #1
    Petyhüdt merkelista sorosgyurista szenior fanatista keresi testi-lelki társát lehetőleg izmos , izgága ,közelkeleti vagy afrikai fanatista képében,rövidtávú kapcsolatra is ( fénykép előny ). Jelige: ABU
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2016.08.16. 18:33:24