Gyurkity Péter

Szivárognak az iPhone 7 részletei

A szeptember végén érkező új generáció két változatban jön, jóval több memóriával és tárhellyel, az eddigieknél még drágábban.

Közeleg a szokásos őszi debütálás időszaka, ezért egyre szaporodnak a soron következő generáció hardveres és szoftveres részleteivel kapcsolatos pletykák és értesülések. Most a kínai Weibo portálon bukkantak fel további információk, amelyek alapján néhány fontos változtatásra számíthatunk.

Eszerint az iPhone 7 Plus egy 5,5 hüvelykes kijelzőt kapna, vagyis a cég a mostanában oly divatos méret mellett kötelezné el magát. Fontos eltérés a közvetlen elődökhöz képest, hogy a memória mérete itt 3 GB-ra ugrana, miközben a belső tároló 32, 128, illetve 256 GB-os változatban lenne elérhető. A hátoldalon egy 12 megapixeles iker-kamera kapna helyet, ezek egyike optikai zoom opciót kínálna, míg az alap modell, vagyis az iPhone 7, maradna a 2 GB memóriánál, amihez 16, 64, illetve 128 GB tárolókapacitás, valamint jó eséllyel egy 21 megapixeles hátoldali kamera csatlakozna.

Az értesülés szerint az Apple az új Type-C USB-szabvány mellett döntött, amit azzal magyaráznak, hogy a cég illetékesei saját fejlesztéseiknél is szeretnék kiaknázni a gyorstöltési funkcióban rejlő lehetőségeket. Ez nem tűnik túlságosan valószínűnek, a gyártó minden bizonnyal nem kukázná saját Lightning-csatlakozóját, hiszen ez a megszokott 3,5 mm-es jack-dugó esetleges eltávolítását követően még fontosabb szerephez juthat. Más bejegyzésekben arról olvashatunk, hogy a WiFi megbízhatóságán és sebességén javítanának, ez többek között a 4K-videók lejátszását is megkönnyítené, de itt még mindig nincs hivatalos információ.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pixx #22
    Én nem személyeskedtem. Egy.
    Kettő, mikor kijött, már elavult volt a kamera. Sötétben nem volt rossz, már amelyikben működött.

    Én megértem, hogy szerinted köröket ver az iphonera, viszont a net tele van elégedetlen átvert felhasználókra.
    http://androlib.blog.hu/2013/05/16/a_htc_one_tipushibai_mielott_megveszed_jobb_ha_felkeszulsz

    Ezeket leírtam, látom writte only tesó...

    Iphone-nak nem volt éle, amivel megkarcolta az arcod. HTC-nek volt.

    A másik, a piac beárazta a HTC-t, a csőd szélén táncol a cég évek óta. Ha olyan jó telefont csináltak volna, akkor nem itt tartana a cég.
    A Samsung tud egyedül a csúcstelefonjaival ellenfele lenni a Iphone-nak. Sőt már kezd is szép lenni. Persze ha nem lopnák el a dizájn egy részét.

    https://www.google.hu/search?q=samsung+edge+iphone+6+bottom&espv=2&biw=1920&bih=979&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiTxrvEq6jNAhXICiwKHf6-A5kQ_AUIBigB#imgrc=OBcrdpSoEQCXyM%3A

    Majd ha megy személyeskedés nélkül is, megy érvekkel, meg tényekkel, akkor nagyon szívesen beszélgetek veled. De addig fröcsögés, amit mondasz, és egy olyan terméket istenítesz, aminek 80%-a gyártási hibás volt.
  • cateran #21
    Nem most high-end te szerencsetlen, hanem a maga koraban volt az, de minden tekintetben koroket ver az iPhonera meg ma is..(irtam ugyebar, hogy elso generacios..az mar nem tunt fel? Csak megy a write only?)
    A gyengebbek kedveert ez: https://en.wikipedia.org/wiki/HTC_One_(M7)
    Utoljára szerkesztette: cateran, 2016.06.14. 17:23:59
  • M2 #20
    "kijailbreakelted az kb annyi, mint amikor az A beállításoknál kipipálod, hogy app telepítése ismeretlen helyről"

    francokat
  • M2 #19
    Az "alternatív ROM", mint a minőség csúcsa! Aztaqrva! :-D
  • NEXUS6 #18
    Naaaa, azért az a felhasználói szabadság, amit az IP meg egy A mobil megvásárlásával a kezedbe kapsz az messze nem ua. IP-nél, amikor az IP-t garivesztéssel kijailbreakelted az kb annyi, mint amikor az A beállításoknál kipipálod, hogy app telepítése ismeretlen helyről, store-on kívülről. Ott még ilyenkor a rootolás szóba se került. Ráadásul a kínai gyártók nagyrésze azt is lexarja, ha rootoltad, a garit ua megadja. Sőt van eleve rootoltan árusított mobil is!

    Támogatás meg? Ha rootoltam és van alternativ ROM, miközben a gyár már xarik a termékre az miért rosszabb, mint ha egy túlárazott, néhány paraméterében már eleve gyenge terméket támogat végkimerülésig, képességeihez mérten a gyártó?
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2016.06.12. 13:43:18
  • Madve #17
    Az otthoni erőteljesen korlátozott mobilnetekkel meg aztán életképes a cloud.
    Még mindig az offline tárolás a legegyszerűbb és leghasználhatóbb, cloud meg van a többire is...
  • pixx #16
    Te szoftver fejlesztő vagy? Ha igen, akkor tudod, hogy nem zárt a rendszer néhány megkötéssel dolgozik.
    A Google is jó hülye, hogy ez irányba halad, és csak akkor lehet rajta sok dolgot változtatni, mikor rootolod.

    Majd kérlek írd már le ide annak az androidos gyártónak a nevét, aki 4 év szoftvertámogatottságot ad. Úgy tudom a Samunál is csak 2 év.
  • Ferrer #15
    Használjon zárt operációs rendszert a telefonján, akinek két anyja van, meg aki hülye. Már alapból ezért jobb az Android. Egy Apple eszköz vételével gyak. rácsatlakozol Tim Cook hímvesszejére :)
  • pixx #14
    Az usb-c-t tavaly vezette be az apple az új macbookon. És egységesítés nevében bevezetik a telefonokon, és a tableteken. Rosszat nem látok benne. Te?
    SD slot nem kell bele, ha kell van icloud 50 giga havi egy euróért, plusz a mega 50 giga szintén. Akinek ez nem elég...
  • pixx #13
    Magyarázd már el, mitől high-end a HTC One, szívesen meghallgatom, az 5 évvel ezelőtti kamerája miatt, vagy illesztési hibák miatt, ami miatt jó pár ezer telefont visszahívtak? Vagy azért mert a ragasztó elengedte a képernyőt?
    Lassan töltődik az aksi, nem jó a közelség érzékelő, nem működik a home gomb.
    A net tele van a típus hibákkal.

    Legalább valami értelmes telefont társítanál mellé.
    A legtöbb hiba az iphonenál szoftveres szokott lenni, amit egy-két hónap alatt orvosolnak.
    Ne röhögtess, mert fáj a hülyeséged.