Berta Sándor

Távozik Török­országból a PayPal

A kormány rá akarta kényszeríteni őket, hogy helyi szervereket használjon, válaszul a pénzügyi szolgáltató bejelentette, hogy leállítja az országban a tevékenységét.

A PayPal közölte, hogy a szolgáltatás csak június 6-ig vehető igénybe, azután már nem teljesítenek törökországi PayPal-befizetéseket. Ugyanakkor az ügyfeleknek ezután is lehetőségük lesz arra, hogy a PayPal-számlájukon szereplő összeget átutaltassák egy török banki folyószámlára. Az új helyzet több ezer török vállalkozást és több százezer felhasználót hoz nehéz helyzetbe, ők ugyanis új internetes fizetési megoldást kereshetnek.

A TechCrunch megkeresésére válaszul a szolgáltató egyik szóvivője kijelentette, hogy a hivatalok azt szerették volna elérni, hogy a PayPal az IT-rendszereit telepítse át Törökországba. A vállalat tiszteletben tartotta a kérést, de rámutatott, hogy egy globális fizetési platformról van szó, amely több mint 200 piacon van jelen és amely nem működtet az egyes államokban helyi IT-infrastruktúrára épülő szolgáltatásokat.

Az nem derült ki, hogy a PayPal világszerte hány számítógép-központtal rendelkezik, miként azt sem, hogy azok helyileg pontosan hol vannak és közülük melyek segítségével bonyolították le a törökországi tranzakciókat. A konszern ugyanakkor nem adta fel végleg a reményt és még bízik abban, hogy hamarosan ismét elindíthatja a szolgáltatását Törökországban. A konszern mindent elkövet ezért és első lépésként igyekszik beszerezni a szükséges engedélyeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nkmedve #3
    Nagyon helyes döntés a Paypal részéről, mostanában kicsit vastag a bőr a török vezetés képén.
  • SupraMKIII #2
    Off /ON
    Nem tudom, hol és mekkora szerver parkjuk van, de már 2 hete várom a TOPUP-os pénzem...
    Szóval most a kivonulással felszabadul akkora kapacitás, hogy megjöjjön az elveszett lóvé?!?! :-)
    Off / OFF
  • gforce9 #1
    Majd biztos egy bank odatelepíti a szervereit, ahol a törvényhozás olyan, hogy egy rossz szó és börtön. Ilyen törvényi hátterű országba biztosan nem fognak kényes infrastruktúrát telepíteni.