SG.hu

A Huawei szabadalomsértés miatt beperli a Samsungot

A kínai cég szerint a Samsung megsértette a vállalat mobil eszközökre és celluláris kommunikációs technológiára vonatkozó szabadalmait.

A Huawei a mai napon pert indított a Samsung ellen az Egyesült Államokban és Kínában, többek között az Észak-Kaliforniai Körzeti Bíróságon és a Shenzeni Középfokú Népi Bíróságon. A per által a vállalat kártérítést követel azért, mert a Samsung megsértette a Huawei szellemi tulajdonjogát. A kiadott közlemény szerint a vállalat elkötelezett szabadalmainak korrekt, méltányos és non-diszkriminatív engedélyeztetése mellett. Azonban a Huawei úgy véli, hogy jogosult kártérítés kérésére olyan cégektől, akik engedély nélkül használják ezeket a technológiáit.

Ding Jianxing, a Huawei Szellemi Tulajdonjogi Osztályának elnöke megjegyezte: "Amellett, hogy tiszteletben tartjuk mások szabadalmait, meg is védjük a sajátjainkat. Számtalan szabadalom keresztengedélyezési megállapodással találkoztunk már ebben az iparágban, amelyek lehetővé tették a technológiák törvényes használatát, hiszen ez az alapja az okostelefon ipar egészséges fejlődésének. Ezzel a hitünkkel az évek során aktívan tárgyaltunk más iparági szabadalomtulajdonosokkal ilyen keresztengedélyezésekkel kapcsolatban. Ez idáig versenytársaink tucatjaival írtunk alá ilyen jellegű megállapodásokat." - tette hozzá Ding.

A Huawei rengeteg szabadalom birtokosa és sokat költ kutatás-fejlesztésre: csak a 2015-ös évben 59,6 milliárd jüant (9,2 milliárd dollár), éves bevételének 15 százalékát invesztálta új technológiák, új termékek és vezeték nélküli kommunikációs szabványok kutatásába és fejlesztésébe. A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) szerint a Huawei Technologies 2015-ben immár második éve vezette a legtöbb nemzetközi szabadalmat benyújtott vállalatok listáját. A Huawei ebben az évben ugyanis összesen 3 989 szabadalmat nyújtott be, 456-tal többet, mint 2014-ben. 2015. december 31-ére a Huawei 50 377 szabadalma került elfogadásra szerte a világon. Ezek az LTE-hez, operációs rendszerekhez és felhasználói felületekhez kapcsolódó szabadalmak, amelyek mind rendkívül fontosak az okostelefonok szempontjából.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fonak #2
    Kínaiak is felfedezték a szabadalmi trollkodást.
  • Ender Wiggin #1
    Néha visszanyal a fagyi, nem ízlik a kis másológépeknek...