MTI

A digitális írástudás a versenyképesség feltétele

digitális írástudás az ország versenyképességének objektív feltétele - jelentette ki a digitális oktatás tartalomfejlesztéséért felelős kormánybiztos az ország 785 tanintézményében tartott Digitális témahét záróeseményén, kedden Budapesten.

Czunyiné Bertalan Judit ezzel kapcsolatban Teller Ede atomfizikust idézte, aki szerint "az olyan ember, aki nem ért a számítógépekhez, a 21. században analfabétának fog számítani". Hozzátette, az a céljuk, hogy az oktatás eszközrendszere jobban szolgálja a digitális írástudás beépítését a mindennapi pedagógiai gyakorlatba. A Digitális témahét keretében elkészült anyagokat, projekteket valamennyi oktatási intézmény számára elérhetővé teszik, és a tanterv szerint a jövő évben már az ország valamennyi iskolája rendezhet ilyen eseményt - mondta Czunyiné Bertalan Judit.

Laufer Tamás, a témahétben partnerként közreműködő Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke azt hangsúlyozta: a program azért is hasznos volt, mert az oktatási rendszerünk ma sem tartalmában, sem eszköztárában nem felel meg annak, hogy 21. századi tudást adjon gyermekeink kezébe.

Példaként említette, hogy egy évtized múlva megannyi szakmára nem lesz szükség, például az automatizálás okán alig foglalkoztatnak majd kamionsofőröket. Ezért arra kell megtanítani gyermekeinket, hogy komplex informatikai feladatokat oldjanak meg robotokkal együttműködve. Ez egyben azt is jelenti, hogy egy évtizeden belül nem 20 ezer, hanem 200 ezer informatikusra lesz szükség a munkaerőpiacon. Sőt nem lesz olyan munkahely, ahol nem lesz szükség digitális képességekre - tette hozzá.

Laufer Tamás azt mondta, a programozásnak mint tantárgynak be kell kerülnie az iskolai tantervekbe, és minden tantárgyat át kell hatnia a digitális tartalomnak. Ha ezt megvalósítjuk, Magyarország is megvalósíthatja a céljait - jelentette ki. A programban 785 iskolában 77 812 diák és 5165 tanár 1919 digitális tartalmat, illetve projektet állított össze. A zárórendezvényen díjakat adtak át a legeredményesebbeknek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!