Berta Sándor

Chatbotot fejlesztett ki a Microsoft

A Microsoft szeretne minél többet megtudni arról, hogy miként működik a beszéd a modern kommunikációban és ehhez a mesterséges intelligenciát hívta segítségül.

Néha nagyon nehéz a modern kommunikációval lépést tartani. A fiatalok szinte saját nyelvet használnak, amelyre rátesz a gépeléshez való lustaság rövidítő hatása. A vállalatok gyakran nem értik ezt a kommunikációt és ezért nem is tudnak megfelelő üzeneteket küldeni e felhasználói célcsoport számára. A Microsoft egy öntanuló robottal változtatna ezen a helyzeten, mely viselkedik, mint egy tinédzser. A konszern megalkotta a Tay nevű chatbotot, amely mesterséges intelligencián alapul. A program úgy társalog és tweetel, mint egy tinédzser, de úgy néz ki nagyon könnyű átverni: alig egy napos korában máris rasszista üzeneteiről lett híres.

A Tay nevű chatbot jelenleg a Twitteren, valamint a GroupMe és a Kik platformokon működik. A program folyamatosan tanul az emberekkel történő kommunikációból, ezáltal a cég reményei szerint egyre természetesebbek lesznek az általa írt szövegek, s egy idő után nem lehet majd megkülönböztetni az általa vagy az emberek által írt mondatokat. A bot mögötti csevegő-algoritmus publikus adatbázisokból építkezik. Tay már most is tud néhány kérdésre válaszolni, vicceket mesélni, képekből mémeket létrehozni és horoszkópokat mondani.




A vállalat szerencsétlenségére néhány troll egyből rasszista, niggerező, zsidózó, anti-feminista, a mexikói határfalat támogató és egyéb Trumphoz kötődő tweeteket írt, majd megkérte a botot, hogy ismételje el azokat, a bot pedig papagáj módjára meg is tette ezt. Persze ezek csak töredékét teszik ki a már most százezeres üzenetszámának, de megmutatják, hogy a Microsoft semmilyen szűrést nem alkalmaz.

A program tapasztalataiból és fejlődéséből idővel a Siri, a Cortana és más digitális asszisztensek is profitálhatnak. Elvileg van esély arra is, hogy később egy hasonló szoftver készül a felnőttek számára és a digitális asszisztensek természetes módon reagálnak majd a megkeresésekre. A létrehozott Twitter-fióknak köszönhetően mindenki maga is eldöntheti, hogy a Tay milyen szinten van jelenleg és hogyan tud kommunikálni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Archenemy #10
    "Azért emeljük itt ki, hogy ez nem az MS hibája, és nem jelent semmi negatívat a chatbotra nézve, sokkal inkább az emberekről állít ki bizonyítványt. "

    Ja ja. Sőt a kommunizmus is tök jól működik, csak ezek a fránya emberek :D
  • Palinko #9
    pedig igen is az ms hibája, már volt száz ilyen eset, hogy megismételte pl a twitter amit az emberek írtak és mind ilyesmibe fulladt, be lehetett volna állítani, hogy ilyen esetekben bannoljon vagy szóljon, hogy ez nem szép stb, ehelyett megosztotta. szóval kiderült nem tudott mondatot értelmezni.
  • VolJin #8
    Van ezzel valami problémád?
  • Kryon #7
    Sose becsüld alá a trollokat!
  • Vata111 #6
    Nem értem mi a baj ezzel. Az USA határőrizetének szerves részét képező kerítést egy rendes amerikai állampolgárnak illik támogatni, tehát egy majdnem MI is megteheti.
    Rasszizmus? Nem is olyan rég ez még a hivatalos politika része volt ott úgy a 60-as évekig. Ma mondjuk nem annyira szalonképes, de sokan gondolkodnak így, többnyire nem véletlenül.
    Trumpot támogató üzenetek? Tudtommal ő egy elnökaspiráns, nem körözött terrorista. Miért lenne szégyellnivaló egy amerikai majdnem MI-nek őt támogatni?
  • Amiga #5
    Androidon az Assistant.ai is egész jó.
  • Pares #4
    Szimpatikus
  • Cat #3
    Azért emeljük itt ki, hogy ez nem az MS hibája, és nem jelent semmi negatívat a chatbotra nézve, sokkal inkább az emberekről állít ki bizonyítványt.
  • imgaboy #2
    Úgy tűnik tól jól sikerült a dolog, szó szerint megtanulta az "emberek" viselkedését..... http://www.telegraph.co.uk/technology/2016/03/24/microsofts-teen-girl-ai-turns-into-a-hitler-loving-sex-robot-wit/
  • Skylake #1
    Alapszabály MI fejlesztőknek: ezek a hülye emberek azonnal ki fogják próbálni, hogy az általuk készített MI mennyire vezethető meg. Teljesen mindegy, hogy nagyon kifinomult, hatalmas csöcsökkel, és okosvezérelt művaginával rendelkező b*szórobotról, vagy valami olyan chatbot-ról van szó, aminek kapcsán az MS most bevette a kékeres vérerest. Ez, tetszik-nem tetszik, abból az alapvető emberi attitűdből származik, hogy nehogy már egy kib*szott gép okosabb legyen nálam.