SG.hu·
Mit kapnak a vállalatok a rengeteg MI-re fordított kiadásért?
A vállalatok kezdetben lelkesedtek a mesterséges intelligenciáért, egészen addig, amíg meg nem érkezett a számla. Az úgynevezett "tokenökonómia" új területe azért jött létre, hogy mérhetővé tegye, milyen megtérülést hoz az a rengeteg pénz, amelyet a vállalatok a mesterséges intelligenciára költenek.
A "tokenekre", vagyis arra a számítási egységre fordított kiadások körüli hullámvasút, amelyben az MI-szolgáltatásokat értékesítik, komoly fejtörést okoz a fejlesztőcsapatoknak és az igazgatótanácsoknak egyaránt. Először jött a "tokenmaxxing", amikor a vezetők arra ösztönözték a munkatársakat, hogy a lehető legtöbbet használják az MI-t. Ezt azonban gyorsan követte a "tokenminning", miután a vállalatok néhány hónap alatt dollármilliókat költöttek el tokenekre. Az egyszerre jelentkező sürgető kényszer és bizonytalanság összetett kérdéseket vet fel. Mire is jó valójában az MI? Honnan lehet tudni, hogy pontosan mit vásárol egy vállalat, és hogyan mérhető annak az értéke, amit ez lehetővé tesz? Hogyan alakulnak az árak, és miként változhatnak a jövőben? Milyen más kiadásokat vált ki az MI-re fordított költés?
"Ez egy olyan fizetőeszköz, amelynek használatáról az embereknek nincs semmilyen ösztönös érzékük, ráadásul a megfelelő számviteli gyakorlat sem alakult még ki hozzá" - mondta Howard Rubin közgazdász, aki vállalatoknak ad tanácsot technológiai beruházásokkal kapcsolatban. "Az MI-re fordított kiadásokat jelenleg befektetésként kezelik, de ez kockázatos, ha végül nem hoz megtérülést." A hatalmas tét és az ismeretek hiánya miatt a közgazdaságtanon belül új kutatási terület alakult ki, amely azt vizsgálja, hogyan vásárolnak MI-t a vállalatok, és milyen értéket kapnak érte. Ezt nevezhetjük tokenökonómiának: annak tanulmányozásának, hogyan jön létre ez a korlátozott erőforrás, hogyan kereskednek vele, és hogyan alakítják át olyan dolgokká, amelyekre az embereknek valóban szükségük van.
A vállalatok számára nem idegen az új technológiák bevezetése. A villamos energia lehetővé tette, hogy az energiatermelés fizikailag távol kerüljön a felhasználás helyétől. Az internet gyökeresen megváltoztatta a szolgáltatások nyújtásának módját. A felhőalapú számítástechnika pedig a helyben végzett, nehézkes adatfeldolgozást távolról bérelhető szolgáltatássá alakította. Az MI hatása legalább ennyire mélyreható lehet, ám a költségek és az előnyök összehasonlítása sokkal nehezebb.
Az MI üzleti költségként való működésének talán a kőolajipar a legjobb hasonlata. Egy közös alapanyagból, a nyersolajból különböző termékek készülnek, például benzin, dízel és propán. Ezek eltérő célokat szolgálnak, de mindegyik átszámítható egy egységes energiamértékre, a brit hőegységre (BTU), és jellemzően nagykereskedelmi piacokon értékesítik őket, ahol az árak a kereslet és kínálat függvényében változnak. A tokenek alapanyaga a villamos energia és a félvezető chipek. Az így létrejövő számítási kapacitást, vagyis a compute-ot, az MI-modellek használják fel, amelyet tokenek formájában mérnek. Egy token kb. egy szótagnak felel meg.
A hasonlóság azonban itt véget is ér. Ma már több ezer MI-modell létezik, miközben szinte semmilyen átláthatóság nincs abban, hogy pontosan ki miért fizet. Nincs egyetértés arról sem, hogy egy token előállításához mennyi energia szükséges, melyik modell a legalkalmasabb egy adott feladatra, vagy hogy annak elvégzéséhez hány tokenre lenne szükség. "Az intelligencia, mint közműszolgáltatás rendkívül sokféleképpen használható fel, ezért annak meghatározása, hogy pontosan mi teremti az értéket, sokkal nehezebbé vált" - mondta Ram Bala, a Santa Clara Egyetem MI- és analitikai professzora. Egyes modellek például akkor is tovább próbálják megoldani a feladatot, amikor annak sikerére már semmi esély. "Egyrészt azt szeretnénk, hogy egy nehéz problémát is képes legyen megoldani. Ez a pozitív oldal" - mondta Bala. "A negatív oldal viszont az, hogy akár örökké ismételheti ugyanazt a folyamatot anélkül, hogy valaha ésszerű megoldásra jutna."
A nyílt forráskódú technológiai projekteket működtető nonprofit Linux Foundation korábban olyan szabványokat dolgozott ki a felhőalapú számítástechnikához, amelyek megkönnyítették a különböző szolgáltatók ajánlatainak összehasonlítását. Júniusban hasonló céllal létrehozta a Tokenomics Foundationt is, amelynek feladata közös szabványok kialakítása, hogy az MI-szolgáltatók egységes módon tegyenek közzé bizonyos adatokat. "A világ minden szervezetében ugyanazokat a döntéseket hozzák meg éppen most. Mi szeretnénk egységes keretrendszert adni ahhoz, hogyan gondolkodjanak ezekről, hogy jobb kiindulási alapjuk legyen" - mondta J.R. Storment, az alapítvány ügyvezető igazgatója.
A vállalatok új eszközöket és szolgáltatókat vesznek igénybe azért, hogy kihasználják az MI előnyeit anélkül, hogy teljesen lenulláznák a nyereségüket. A Revenium például azt követi nyomon, hogy a tokenekre fordított kiadások valóban elegendő termelékenységnövekedést eredményeznek-e ahhoz, hogy igazolják költségüket. Jason Cumberland, a Revenium társalapítója és operatív igazgatója elmondta, hogy ügyfeleinek azt javasolja, korlátozzák, mennyit használhatnak a fejlesztők a legdrágább modellekből. Miután kimerítik a számukra kiosztott tokenkeretet, olcsóbb, nyílt forráskódú modellekre kell áttérniük, ami arra kényszeríti őket, hogy alaposan átgondolják, mire is van valóban szükségük.
A Revenium segít ügyfeleinek összekapcsolni a tokenköltéseket konkrét eredményekkel, például az elkészült szoftverfunkciók számával. "Akik hozzánk fordulnak, azoknál robbanásszerűen emelkednek a kiadások" - mondta Cumberland. "Szeretnék tudni, hogy megéri-e mindez, ugyanakkor azt is, hogyan lehet visszafogni a költést anélkül, hogy egyszerűen leállna a munka. Ez jelenti az igazi kihívást." Az egyik legnagyobb kérdés, amellyel minden vállalat szembesül, hogy honnan teremtsék elő a pénzt erre a többlet tokenfelhasználásra.
Cumberland szerint a vállalatok eleinte a meglévő költségvetések maradékából próbálták finanszírozni a Claude vagy a ChatGPT előfizetéseket. Ahogy azonban egyre inkább ezekre a szolgáltatásokra támaszkodtak, elkezdték csökkenteni a szoftverlicencekre és külső szolgáltatásokra, például webfejlesztésre vagy szövegírásra fordított kiadásaikat. Most már azt mérlegelik, hogy a tokenekre fordított költségeket a munkaerőköltségvetés részének kell-e tekinteni. Ez a közgazdászok számára is a legfontosabb kérdés: vajon az MI kiváltja az emberi munkát, vagy inkább kiegészíti azt?
A Bain & Company elemzői egy gondolatkísérlet keretében nemrég olyan középtávú forgatókönyvet vázoltak fel, amelyben a tokenek a vállalatok működési költségeinek mintegy egynegyedét teszik ki. Az Elisity kiberbiztonsági vállalat szerint ettől még messze vannak, de már most lefektetik ennek alapjait egy általuk "bionikus létszámnak" nevezett mutató segítségével. A mutató összeadja az MI-re fordított kiadásokat, majd elosztja azokat egy munkavállaló átlagos bér- és juttatási költségével. Ezután az éves árbevételt elosztják az így kapott emberi és virtuális "alkalmazottak" számával, hogy mérni tudják azok együttes teljesítményét.
Hogy még valóságosabbnak tűnjön a folyamat, a dolgozók minden egyes MI-ügynök számára munkaköri leírást is készítenek, amellyel megindokolják annak "felvételét". Minden alkalommal, amikor egy fejlesztő új feladatra futtat egy modellt, annak értékelésen kell átesnie. "Lényegében virtuális létszámot ad hozzá a vállalathoz. A kérdés az, hogy ez többletbevételt eredményez-e, mert végső soron csak ez számít, vagy egyszerűen csak feléli a haszonkulcsot" - mondta Charlie Treadwell, az Elisity marketingigazgatója. "Egy növekedési szakaszban lévő vállalatnál ez teljesen megváltoztatja a gondolkodásmódot arról, hogy hová fektessük a tőkét a gyorsabb növekedés érdekében."
Ez az egyenlet azonban gyorsan megváltozhat, ha a tokenárak jelentősen emelkednek. Az Elisity jelenleg egy 150 felhasználóra szóló, fix díjas csapatelőfizetéssel működik. Ha azonban tokenalapon kellene fizetnie, ami néhány száz felhasználónál nagyobb szervezeteknél már általános gyakorlat, akkor a kiadásai négyszeresére emelkednének - mondta Treadwell -, és újra kellene gondolniuk az MI használatát. Hozzátette ugyanakkor, hogy az Elisity nem tervezi dolgozók elbocsátását, sőt továbbra is toboroz.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a tokenek ára felhőszolgáltatónként is eltérhet, és nem világos, pontosan mi mozgatja az árakat. Mivel az MI-laboratóriumok valóságos fegyverkezési versenyt folytatnak a piaci részesedés megszerzéséért még a tőzsdére lépésük előtt, az általuk alkalmazott árak nem feltétlenül tükrözik a tokenek tényleges előállítási költségét. Az MI ráadásul saját költségeinek csökkentésében is segíthet. Ennek egyik oka az úgynevezett cache tokenek egyre szélesebb körű alkalmazása. Ezeket a modellek már korábban feldolgozták, ezért újra felhasználhatók az eredeti ár töredékéért.
Ahogy egyre több vállalat használ MI-t olyan szoftvereszközökön keresztül, amelyek önállóan képesek feladatokat végrehajtani - ezeket ügynököknek nevezik -, ezek az ügynökök egyre több munkát tudnak átruházni az olcsóbb cache tokenekre. Egy ebben a hónapban megjelent munkatanulmányban közgazdászok egy csoportja arra a következtetésre jutott, hogy ez a folyamat csökkentette a kiadásokat ahhoz képest, amilyenek egyébként lettek volna, még annak ellenére is, hogy a tokenfogyasztás és a legfejlettebb MI-modellek hivatalos árai egyaránt emelkedtek.
Az, hogy a tokenköltségek hosszabb távon is versenyképesek maradnak-e az emberi bérekkel szemben, jelentősen befolyásolja majd, milyen típusú intelligenciára támaszkodnak a vállalatok a jövőben. Ugyanakkor továbbra is kevés azoknak a szakembereknek a száma, akik valóban tudják, hogyan lehet az MI-t eredményesen alkalmazni. Ez tartja elfoglalva az olyan tanácsadókat, mint Jue Wang. "Valójában szerintem ez az a korlát, amelyről az iparágban nem beszélnek eleget" - mondta Wang, a Bain partnere. "Gyakran azt gondoljuk, hogy nincs elegendő számítási kapacitás. Pedig az is probléma, hogy nincs elég ember, aki képes lenne valóban értéket teremteni vele."
Az egyik legalapvetőbb nehézség az MI-re fordított vállalati kiadások vizsgálatában az átfogó adatok hiánya. Nincs központi tőzsde, nincs határidős piac, és nincs olyan kormányzati felmérés sem, amely nyomon követné az árakat és a kiadásokat. Ezért lelkesítette Aleh Tsyvinskit, a Yale Egyetem közgazdász professzorát, aki a tokenhasználatról szóló friss tanulmány egyik társszerzője is, hogy elemezhette az OpenRouter platform adatait, amelyek a teljes MI-költések körülbelül 2 százalékát fedik le. Ez lehetővé tette számára annak vizsgálatát, hogyan reagálnak a pénzügyi piacok ezekre a kiadásokra, de még számos kérdés megválaszolatlan maradt. "Ez generációnk egyik legnagyobb kihívása" - mondta Tsyvinski. "Fontos megérteni, hogy az MI valószínűleg mindent meg fog változtatni. Vagy lehet, hogy semmit sem változtat meg. De az biztos, hogy mérni mindenképpen érdemes."
A "tokenekre", vagyis arra a számítási egységre fordított kiadások körüli hullámvasút, amelyben az MI-szolgáltatásokat értékesítik, komoly fejtörést okoz a fejlesztőcsapatoknak és az igazgatótanácsoknak egyaránt. Először jött a "tokenmaxxing", amikor a vezetők arra ösztönözték a munkatársakat, hogy a lehető legtöbbet használják az MI-t. Ezt azonban gyorsan követte a "tokenminning", miután a vállalatok néhány hónap alatt dollármilliókat költöttek el tokenekre. Az egyszerre jelentkező sürgető kényszer és bizonytalanság összetett kérdéseket vet fel. Mire is jó valójában az MI? Honnan lehet tudni, hogy pontosan mit vásárol egy vállalat, és hogyan mérhető annak az értéke, amit ez lehetővé tesz? Hogyan alakulnak az árak, és miként változhatnak a jövőben? Milyen más kiadásokat vált ki az MI-re fordított költés?
"Ez egy olyan fizetőeszköz, amelynek használatáról az embereknek nincs semmilyen ösztönös érzékük, ráadásul a megfelelő számviteli gyakorlat sem alakult még ki hozzá" - mondta Howard Rubin közgazdász, aki vállalatoknak ad tanácsot technológiai beruházásokkal kapcsolatban. "Az MI-re fordított kiadásokat jelenleg befektetésként kezelik, de ez kockázatos, ha végül nem hoz megtérülést." A hatalmas tét és az ismeretek hiánya miatt a közgazdaságtanon belül új kutatási terület alakult ki, amely azt vizsgálja, hogyan vásárolnak MI-t a vállalatok, és milyen értéket kapnak érte. Ezt nevezhetjük tokenökonómiának: annak tanulmányozásának, hogyan jön létre ez a korlátozott erőforrás, hogyan kereskednek vele, és hogyan alakítják át olyan dolgokká, amelyekre az embereknek valóban szükségük van.
A vállalatok számára nem idegen az új technológiák bevezetése. A villamos energia lehetővé tette, hogy az energiatermelés fizikailag távol kerüljön a felhasználás helyétől. Az internet gyökeresen megváltoztatta a szolgáltatások nyújtásának módját. A felhőalapú számítástechnika pedig a helyben végzett, nehézkes adatfeldolgozást távolról bérelhető szolgáltatássá alakította. Az MI hatása legalább ennyire mélyreható lehet, ám a költségek és az előnyök összehasonlítása sokkal nehezebb.
Az MI üzleti költségként való működésének talán a kőolajipar a legjobb hasonlata. Egy közös alapanyagból, a nyersolajból különböző termékek készülnek, például benzin, dízel és propán. Ezek eltérő célokat szolgálnak, de mindegyik átszámítható egy egységes energiamértékre, a brit hőegységre (BTU), és jellemzően nagykereskedelmi piacokon értékesítik őket, ahol az árak a kereslet és kínálat függvényében változnak. A tokenek alapanyaga a villamos energia és a félvezető chipek. Az így létrejövő számítási kapacitást, vagyis a compute-ot, az MI-modellek használják fel, amelyet tokenek formájában mérnek. Egy token kb. egy szótagnak felel meg.
A hasonlóság azonban itt véget is ér. Ma már több ezer MI-modell létezik, miközben szinte semmilyen átláthatóság nincs abban, hogy pontosan ki miért fizet. Nincs egyetértés arról sem, hogy egy token előállításához mennyi energia szükséges, melyik modell a legalkalmasabb egy adott feladatra, vagy hogy annak elvégzéséhez hány tokenre lenne szükség. "Az intelligencia, mint közműszolgáltatás rendkívül sokféleképpen használható fel, ezért annak meghatározása, hogy pontosan mi teremti az értéket, sokkal nehezebbé vált" - mondta Ram Bala, a Santa Clara Egyetem MI- és analitikai professzora. Egyes modellek például akkor is tovább próbálják megoldani a feladatot, amikor annak sikerére már semmi esély. "Egyrészt azt szeretnénk, hogy egy nehéz problémát is képes legyen megoldani. Ez a pozitív oldal" - mondta Bala. "A negatív oldal viszont az, hogy akár örökké ismételheti ugyanazt a folyamatot anélkül, hogy valaha ésszerű megoldásra jutna."
A nyílt forráskódú technológiai projekteket működtető nonprofit Linux Foundation korábban olyan szabványokat dolgozott ki a felhőalapú számítástechnikához, amelyek megkönnyítették a különböző szolgáltatók ajánlatainak összehasonlítását. Júniusban hasonló céllal létrehozta a Tokenomics Foundationt is, amelynek feladata közös szabványok kialakítása, hogy az MI-szolgáltatók egységes módon tegyenek közzé bizonyos adatokat. "A világ minden szervezetében ugyanazokat a döntéseket hozzák meg éppen most. Mi szeretnénk egységes keretrendszert adni ahhoz, hogyan gondolkodjanak ezekről, hogy jobb kiindulási alapjuk legyen" - mondta J.R. Storment, az alapítvány ügyvezető igazgatója.
A vállalatok új eszközöket és szolgáltatókat vesznek igénybe azért, hogy kihasználják az MI előnyeit anélkül, hogy teljesen lenulláznák a nyereségüket. A Revenium például azt követi nyomon, hogy a tokenekre fordított kiadások valóban elegendő termelékenységnövekedést eredményeznek-e ahhoz, hogy igazolják költségüket. Jason Cumberland, a Revenium társalapítója és operatív igazgatója elmondta, hogy ügyfeleinek azt javasolja, korlátozzák, mennyit használhatnak a fejlesztők a legdrágább modellekből. Miután kimerítik a számukra kiosztott tokenkeretet, olcsóbb, nyílt forráskódú modellekre kell áttérniük, ami arra kényszeríti őket, hogy alaposan átgondolják, mire is van valóban szükségük.
A Revenium segít ügyfeleinek összekapcsolni a tokenköltéseket konkrét eredményekkel, például az elkészült szoftverfunkciók számával. "Akik hozzánk fordulnak, azoknál robbanásszerűen emelkednek a kiadások" - mondta Cumberland. "Szeretnék tudni, hogy megéri-e mindez, ugyanakkor azt is, hogyan lehet visszafogni a költést anélkül, hogy egyszerűen leállna a munka. Ez jelenti az igazi kihívást." Az egyik legnagyobb kérdés, amellyel minden vállalat szembesül, hogy honnan teremtsék elő a pénzt erre a többlet tokenfelhasználásra.
Cumberland szerint a vállalatok eleinte a meglévő költségvetések maradékából próbálták finanszírozni a Claude vagy a ChatGPT előfizetéseket. Ahogy azonban egyre inkább ezekre a szolgáltatásokra támaszkodtak, elkezdték csökkenteni a szoftverlicencekre és külső szolgáltatásokra, például webfejlesztésre vagy szövegírásra fordított kiadásaikat. Most már azt mérlegelik, hogy a tokenekre fordított költségeket a munkaerőköltségvetés részének kell-e tekinteni. Ez a közgazdászok számára is a legfontosabb kérdés: vajon az MI kiváltja az emberi munkát, vagy inkább kiegészíti azt?
A Bain & Company elemzői egy gondolatkísérlet keretében nemrég olyan középtávú forgatókönyvet vázoltak fel, amelyben a tokenek a vállalatok működési költségeinek mintegy egynegyedét teszik ki. Az Elisity kiberbiztonsági vállalat szerint ettől még messze vannak, de már most lefektetik ennek alapjait egy általuk "bionikus létszámnak" nevezett mutató segítségével. A mutató összeadja az MI-re fordított kiadásokat, majd elosztja azokat egy munkavállaló átlagos bér- és juttatási költségével. Ezután az éves árbevételt elosztják az így kapott emberi és virtuális "alkalmazottak" számával, hogy mérni tudják azok együttes teljesítményét.
Hogy még valóságosabbnak tűnjön a folyamat, a dolgozók minden egyes MI-ügynök számára munkaköri leírást is készítenek, amellyel megindokolják annak "felvételét". Minden alkalommal, amikor egy fejlesztő új feladatra futtat egy modellt, annak értékelésen kell átesnie. "Lényegében virtuális létszámot ad hozzá a vállalathoz. A kérdés az, hogy ez többletbevételt eredményez-e, mert végső soron csak ez számít, vagy egyszerűen csak feléli a haszonkulcsot" - mondta Charlie Treadwell, az Elisity marketingigazgatója. "Egy növekedési szakaszban lévő vállalatnál ez teljesen megváltoztatja a gondolkodásmódot arról, hogy hová fektessük a tőkét a gyorsabb növekedés érdekében."
Ez az egyenlet azonban gyorsan megváltozhat, ha a tokenárak jelentősen emelkednek. Az Elisity jelenleg egy 150 felhasználóra szóló, fix díjas csapatelőfizetéssel működik. Ha azonban tokenalapon kellene fizetnie, ami néhány száz felhasználónál nagyobb szervezeteknél már általános gyakorlat, akkor a kiadásai négyszeresére emelkednének - mondta Treadwell -, és újra kellene gondolniuk az MI használatát. Hozzátette ugyanakkor, hogy az Elisity nem tervezi dolgozók elbocsátását, sőt továbbra is toboroz.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a tokenek ára felhőszolgáltatónként is eltérhet, és nem világos, pontosan mi mozgatja az árakat. Mivel az MI-laboratóriumok valóságos fegyverkezési versenyt folytatnak a piaci részesedés megszerzéséért még a tőzsdére lépésük előtt, az általuk alkalmazott árak nem feltétlenül tükrözik a tokenek tényleges előállítási költségét. Az MI ráadásul saját költségeinek csökkentésében is segíthet. Ennek egyik oka az úgynevezett cache tokenek egyre szélesebb körű alkalmazása. Ezeket a modellek már korábban feldolgozták, ezért újra felhasználhatók az eredeti ár töredékéért.
Ahogy egyre több vállalat használ MI-t olyan szoftvereszközökön keresztül, amelyek önállóan képesek feladatokat végrehajtani - ezeket ügynököknek nevezik -, ezek az ügynökök egyre több munkát tudnak átruházni az olcsóbb cache tokenekre. Egy ebben a hónapban megjelent munkatanulmányban közgazdászok egy csoportja arra a következtetésre jutott, hogy ez a folyamat csökkentette a kiadásokat ahhoz képest, amilyenek egyébként lettek volna, még annak ellenére is, hogy a tokenfogyasztás és a legfejlettebb MI-modellek hivatalos árai egyaránt emelkedtek.
Az, hogy a tokenköltségek hosszabb távon is versenyképesek maradnak-e az emberi bérekkel szemben, jelentősen befolyásolja majd, milyen típusú intelligenciára támaszkodnak a vállalatok a jövőben. Ugyanakkor továbbra is kevés azoknak a szakembereknek a száma, akik valóban tudják, hogyan lehet az MI-t eredményesen alkalmazni. Ez tartja elfoglalva az olyan tanácsadókat, mint Jue Wang. "Valójában szerintem ez az a korlát, amelyről az iparágban nem beszélnek eleget" - mondta Wang, a Bain partnere. "Gyakran azt gondoljuk, hogy nincs elegendő számítási kapacitás. Pedig az is probléma, hogy nincs elég ember, aki képes lenne valóban értéket teremteni vele."
Az egyik legalapvetőbb nehézség az MI-re fordított vállalati kiadások vizsgálatában az átfogó adatok hiánya. Nincs központi tőzsde, nincs határidős piac, és nincs olyan kormányzati felmérés sem, amely nyomon követné az árakat és a kiadásokat. Ezért lelkesítette Aleh Tsyvinskit, a Yale Egyetem közgazdász professzorát, aki a tokenhasználatról szóló friss tanulmány egyik társszerzője is, hogy elemezhette az OpenRouter platform adatait, amelyek a teljes MI-költések körülbelül 2 százalékát fedik le. Ez lehetővé tette számára annak vizsgálatát, hogyan reagálnak a pénzügyi piacok ezekre a kiadásokra, de még számos kérdés megválaszolatlan maradt. "Ez generációnk egyik legnagyobb kihívása" - mondta Tsyvinski. "Fontos megérteni, hogy az MI valószínűleg mindent meg fog változtatni. Vagy lehet, hogy semmit sem változtat meg. De az biztos, hogy mérni mindenképpen érdemes."