Berta Sándor

Mozgó célpontból pizzaszállító


A Domino's Pizza bejelentette, hogy a jövőben a Domino's Robotic Unit (DRU) nevű járművekkel végzi az ételszállításokat. Az akciót még Simon Bridges új-zélandi közlekedési miniszter is támogatja, a politikus ezt a Twitteren közölte.


Az egyes robotjárművekben 10 pizza fér majd el és a hatótávolságuk 40 kilométer lesz. Az elektromos meghajtáshoz az energiát akkumulátorban tárolják. A DRU-k nem csupán az utcákat fogják használni, hanem a járdákat is. Miután a robot meglehetősen kis méretű, ezért akár le is rövidíthet egy-egy útszakaszt, amit az emberi sofőrök legálisan nem tehetnek meg. Emellett a mindössze 1 méteres magassága is előnyös lehet. A jármű végsebessége viszonylag alacsony, gyakorlatilag egy sétáló ember tempójának felel meg, de ez nem feltétlenül jelent problémát.

A DRU ausztrál fejlesztés, amely a Marathon Targets megoldásán alapul. Azt az eszközt eredetileg a katonai céllövészetek során alkalmazták célpontszállítóként. A katonai T40-es modell sebessége 18 kilométer/óra volt, míg a töltési ideje 8 óra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #6
    Errm lattal mar kiszallitos pizzeriat? Ott nem ugy megy, hogy jon 1 rendeles orankent, oszt `cakat...az a szo, hogy hatekonysag, mond valamit? Ez a szar hihetetlenul nem hatekony semmilyen formaban..megismetlem: mire kivinne 10 pizzat, addig 1 futar kivisz 500-at...Masreszt ezt is kell tisztitgatni, javitgatni, tolteni (es kell belole 1 rakas)sot orizni is, hogy el ne lopjak (munkaido alatt es utan) ugyhogy eros ketsegeim vannak arrol a koltseghatekonysagrol, azt meg vegkepp nem ertem, hogy mit kellene reklamoznia...dronokban meg latok fantaziat, de az ilyen tetulassu, alacsony hordkepessegu (sulyra ES terfogatra) minirobotok inkabb a vicckategoria nalam
  • Skylake #5
    Ez nagyon jó, de szerintem a Domino pizza menedzsmentjének részéről a a lelkesedés e mikrobik kapcsán addig fog tartani:

    - amíg az ügyfelek ki nem szedik a maguk pizzája mellett az összes többit, amit szállít - végül is, miért is ne?!
    - amíg a helyi "kreatívok" el nem lopják a robotokat, pizzástól vagy anélkül, ez végül is mindegy. (Ahogy látjuk, ez a wall-e utánzat nem éppen Futó, Lujza, Bérkocsis és egyéb hasonló utca kompatibilis, ha hozhatom ezeket példának ;-) )

    Ezenkívül, lassú mint a tetű. De corporate innovatonként felvágni éppen alkalmas lehet.
  • Cat #4
    Na igen, de a pizzafutárnak havi fizetést kell adni, ezt meg elég egyszer megvenni aztán csak esténként feltöltöd. A lassúság szerintem csak időleges, nyilván indulásnál nem egyből a száguldást tűzték ki célul, sokkal fontosabb a pontos helymeghatározás és a biztos célbaérkezés. Meg persze az egész reklámértékét is kihagyod a számításból.
  • Jawarider #3
    Lesz verzió a 8 kerre is ??
  • cateran #2
    Probalok rajonni, hogy mi ertelme es hogy lehet ez jobb, mint 1 motoros futar..
    "Miután a robot meglehetősen kis méretű, ezért akár le is rövidíthet egy-egy útszakaszt, amit az emberi sofőrök legálisan nem tehetnek meg. Emellett a mindössze 1 méteres magassága is előnyös lehet. A jármű végsebessége viszonylag alacsony, gyakorlatilag egy sétáló ember tempójának felel meg, de ez nem feltétlenül jelent problémát."

    Aham..csak amig ez a vacak megtesz 1 metert, addig 1 motoros, de akar 1 kerekparos megtesz 50-et vagy 100-at...mire kiszallitja azt a 10 pizzat, lemegy a nap...
  • ostoros #1
    Én fordítva írtam volna. Pizzaszállítóból, mozgó célpont :)