Berta Sándor

Németországban vizsgálat indult a Facebook ellen

A társaság a felhasználási feltételek módosítása miatt kerülhet bajba, mivel piaci hatalmával visszaélve diktálja azokat.

A Német Szövetségi Kartellügyi Hivatal piaci hatalommal való visszaéléssel összefüggő adatvédelmi jogsértések gyanúja miatt indított eljárást a Facebook amerikai, ír és német leányvállalata ellen. A hivatal azt gyanítja, hogy a közösségi platform a felhasználói adatok felhasználásával kapcsolatos rendelkezések módosítása kapcsán élt vissza a piaci erőfölényével. Felmerült annak gyanúja is, hogy a felhasználási feltételekkel kapcsolatban adatvédelmi jogsértések történtek. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy az adott piacot meghatározó vállalatok esetében nem minden jogsértés minősül kartelljogilag is problémásnak.

Andreas Mundt, a hivatal elnöke kijelentette, hogy a piacokat uraló cégeknek különleges kötelezettségeik vannak. Ez utóbbiak közé tartozik az is, hogy megfelelő szerződési feltételeket kell alkalmazniuk. Az olyan reklámokból finanszírozott internetes szolgáltatások esetében, mint a Facebook kiemelkedő jelentőségük van a felhasználói adatoknak, éppen ezért meg kell vizsgálni, hogy történt-e jogsértés, illetve azt is, hogy az embereket megfelelő mértékben felvilágosították-e az adatgyűjtésekről. Kevéssé átlátható a felhasználó számára, hogy a felhasználói feltételek elfogadásával megadott hozzájárulás milyen kiterjedésű, milyen mélységű adatgyűjtési és -hasznosítási tevékenységre hatalmazza fel a portál üzemeltetőit - állapította meg a német versenyhivatal, hangsúlyozva: erősen kétséges ennek az eljárásnak a jogszerűsége.

Amikor valaki regisztrál a Facebookra, akkor el kell fogadnia a felhasználási feltételeket, azonban ezekben csak nagyon nehezen lehet kiigazodni. Ezért merült fel az, hogy mennyire jó ez a megoldás, illetve mennyire felel meg a jelenlegi nemzeti adatvédelmi szabályozásnak. A vizsgálat miatt a hivatal felvette a kapcsolatot az illetékes adatvédelmi biztosokkal, a fogyasztóvédő szervezetekkel, az Európai Bizottsággal és más európai uniós tagállamok versenyhivatalaival is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skylake #1
    Nem kell maszatolni. Datr cookie, internetszolgáltatók kötelesek tiltani. Egy hétig ezt csináltatjuk velük, utána megnézzük, hogy a cég mennyire akar még hőbörögni, és mennyire lesz együttműködő. Az emberek hozzáférhetnek a napi kékfehér adagjukhoz, csak éppen a cég profitábilis működését biztosító egyik komponenst ütjük ki egy kis időre, hogy szokják a törődést. Utána mindjárt szelídebbek lesznek a tárgyalóasztalnál.