Berta Sándor

Szaporodnak a kórházakat érő vírustámadások

Egy amerikai és több német klinika rendszerei is megfertőzödtek. A betegellátás zavartalan volt.

Az Arnsbergi Klinika számítógépes rendszerében még a múlt héten pénteken fedezték fel a kártevőt. Az intézmény vezetői úgy döntöttek, hogy teljesen leállítják a több mint 200 szerverből álló rendszert. Werner Kemper szóvivő azt mondta, hogy így akarták megelőzni a további fertőzéseket. A számítógépek a múlt héten vasárnap délelőtt óta ismét működnek, addig a klinika nem vett fel újabb betegeket, a személyzet csak a sürgős eseteket látta el. A betegellátás zavartalan volt.

A számítógépek kiesése miatt megszűnt a részlegek között a elektronikus kommunikáció, az orvosok és az ápolók telefonokat és faxokat használtak vagy személyesen egyeztettek. A vérmintákra kézzel írták rá az adatokat, mert a vonalkódok kinyomtatása is szünetelt, míg a laboratóriumban szintén kézzel kellett bevinni az információkat. Az egyes mérőberendezések ugyanakkor nem voltak rákötve az internetre, így azokat nem kellett lekapcsolni. Az arnsbergi esetben alighanem egy zsarolóvírusról van szó, amely egy e-mail mellékleteként érkezett és a levelet valaki megnyitotta. Sajtóértesülés alapján az arnsbergi mellett a mönchengladbachi, az esseni, a klevei és a kölni klinikát is hasonló támadás érte.


Kaliforniában hasonló akcióra került sor, ott az elkövetők szintén egy zsarolóvírust használtak. A Hollywood Presbyterian Medical Center esetében 9000 bitcoint, vagyis mintegy 3,6 millió dollárt követeltek a titkosítás feloldásáért cserébe. A kórház nem fizetett, a számítógépek több mint egy hete nem működnek. Eddig minden kikódolási kísérlet kudarcba fulladt, így a maradt a faxok és a kórházi akták használata. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a hálózatba kötött berendezéseket is le kellett kapcsolni, így nem csupán a műtéteket kellett elhalasztani, hanem számos kezelést is.

Egy újságírók által megkérdezett nő elmondta, hogy a 87 éves édesanyjával egy órán át kellett autózniuk azért, hogy elhozhassák a vizsgálati eredményeket, amiket korábban általában e-mailben kaptak meg. Problémát okozott az is, hogy jelentős mértékben nőtt a várakozási idő.

Egyelőre nem sikerült tisztázni, hogy hogyan történhetett a támadás. Allen Stefanek, a kórház vezetője azt állította, hogy véletlen akcióról lehetett szó, de Eric Robi IT-szakértő ezt kétségbe vonta. Szerinte többek között az elkövetők által kért magas összeg is azt támasztja alá, hogy a támadás nem a véletlen műve. Ugyanakkor azt nem lehet tudni, hogy a bűnözők miért pont egy kórházat a választottak ki. Talán úgy gondolták, hogy egy egészségügyi intézmény előbb fog fizetni. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a helyi rendőrség mindenesetre nyomozást indított, de kétséges, hogy sikerül-e elkapni a zsarolókat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #5
    Erről változó vélemények vannak. Az írást (folyóírást) elsősorban manapság a finommotorikus kézségek fejlődése miatt tanítják. Nem életszerű az hogy, - marginális réteget leszámítva -, az ember hosszan sokat ír folyóírással az életében. Általában mindenhol elég a nyomtatott betűkkel való írás. Jelenleg ugye már a szöveges bevitelre billentyűket használunk esetleg hangfelismerést. Nem papíron, hanem számítógépeken tároljuk az információt. Az pedig, hogy az ember ki tudja fejezni magát, nem attól függ, hogy az írásos kifejezésre milyen eszköz áll rendelkezésre. Mert lehet az palatábla és karctű. Lehet az papír és golyóstoll. Írógép, esetleg egy számítógép és annak kijelzője. Ez változik folyamatosan. Ezek csak technikák, nem többek. Szerintem ebből nem kell lelki kérdést csinálni. Az írást pedig valamilyen formában úgyis fogják oktatni, ha másért nem a finom mozgások miatt muszáj, de a folyóírásnak a mai világban olyan szinten marginális szerepe van, hogy szerintem jobb is, ha inkább mást gyakorolnak a gyerekek.
  • Solear #4
    Ettől még visszafejlődés szerintem ha valaki nem tanul (ezek szerint csak nem teljesen tanul) meg írni. Az ember szellemiségéhez hozzátartozik hogy ilyen formában (is) ki tudja fejezni magát.
    Utoljára szerkesztette: Solear, 2016.02.18. 11:21:07
  • gforce9 #3
    Írást tanulnak, csak folyóírást nem. Nyomtatott betűkkel tudnak írni ugyanúgy. Max mivel nem olyan gyakorlottak lassabban.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2016.02.18. 11:18:24
  • Solear #2
    Még egy gondolat ami eszembe jutott: pár éve teljesen sokkolt a hir hogy pár amerikai általános iskolában már nem oktatnak kézzel irást mert úgyis mindenki gépen dolgozik. Azért megnéztem volna hogy az irástudatlanok mit csinálnak egy ilyen helyzetben..
  • Solear #1
    Pont ilyenről olvastam ma egy másik forrásban, és teljesen elvette az életkedvem. Ott is egy korházat zsaroltak, és valami 17e dodó volt a kért összeg bitcoinban amit a korház ki is fizetett csak hogy haladjanak. Ott azt irták hogy a bejelentett zsarolós támadások 8%-ában fizetnek az érintettek de ez az adat nem pontos, mert csomóan be sem jelentik hogy ne érje presztizsvesztés az intézményt.

    Félelmetes, hogy más ember a belét kidolgozza hogy lakjon meg egyen minden nap, az ilyen hulladékok meg csak elküldik a levelet és várják a lóvét. Mindég is fájdalmas volt látni hogy az emberi évényesüléshez vezető utak közül a tisztességtelen utak kifizetődőbbek, és azok a szervek akiknek tenni kellene (és lehetne) ez ellen valamit azok tehetetlenek. Az összes ilyen eset csak azt eredményezi hogy aze mberek azt látják hogy lopni kifizetődő, és úgysem kapják el őket..

    Hozzám egyszer törtek be eddig, az évek alatt összegyűjtött vért pisilve kifizetett cuccaimat valakik 10 perc alatt elvitték. (Behatárolja az "ember"csoportot azért az, hogy gyerekkel jöttek lopni, mert a kisablak aminn bemásztak akkora hogy felnőtt ember nem fér be rajta). Magyar rendőrség fél nap után volt hajlandó képviseltetni magát a tetthelyen (mivel nem folyamatban lévő betörésről volt szó) és akkor is annyit tettek hogy megvonták a vállukat hogy semmit nem tudnak csinálni. Mindez Budán, bekamerázott környéken. Akkor a leginkább vérmázító momentuma a dolognak az volt hogy egy évek óta tartogatott Abszintos üvegemet is elloptak, vagyis elvittek mindenemet és még az én piámmal is ittak a sikerre.. A "hatóság" inkompetens, ha meg az ember saját magát védi meg (mint ahogy pár éve volt egy öreg tatter aki áramot vezetett a káposztás körüli keritésbe és megbatta a lopni jövőt) akkor a törvény még engem rak hátrányos helyzetbe..

    Kiváncsi vagyok hogy hol van ilyenkor a mindent látó NSA, és mivel justifikálható hogy a közemberen kémkednek de egy zsarolt korház kénytelen kifizetni a követelt pénzt, mert a hatóságnak fogalma sincs arról hogy mit lehet kezdeni az ilyenekkel, nemhogy bármit érdemben tudnának tenni azért hogy ezek az esetek megoldhatók legyenek.. Valahogy nem érzem az emberiségbe vetett hitet ma (sem).
    Utoljára szerkesztette: Solear, 2016.02.18. 10:55:59