Berta Sándor

Továbbra is a Google az iOS-eszközök keresője

A társaságnak sikerült elérnie, hogy a szolgáltatása a jövőben is alapértelmezett legyen az Apple készülékein.

A Google az iOS-készülékek első számú keresője és a webes óriás évente körülbelül egymilliárd dollárt fizet az Apple számlájára azért, hogy ő szolgáltatása legyen alapértelmezett keresőnek beállítva. A Bloomberg szerint a Google ismét ennyit fizetett azért, hogy továbbra is az ő megoldása legyen az alapértelmezett kereső az Apple termékein. Ez is azt bizonyítja, hogy mennyire fontos az óriáscég számára, hogy vezető legyen és a jövőben is az maradjon a keresők piacán.

Az Android esetében természetesen nem annyira nehéz, hogy a Google legyen az első számú kereső az okostelefonokon és a táblagépeken, az iOS tekintetében ez már közel sem ennyire egyszerű. Az Apple vezetőivel folytatott egyeztetések ugyanis elég kemények és a webes konszern kénytelen mélyen a zsebébe nyúlni, ha eredményt akar elérni.

A Bloomberg közölte, hogy az üzletet egy részvénycsere-program keretében kötötték meg. Az Apple így részesedhet a Google bevételeiből és cserébe a webes vállalat keresője maradhatott az iOS-t futtató eszközökön. Az iOS piaci részesedése ugyan csupán 13,9 százalék, míg az Androidé 82,8 százalék, de az Apple operációs rendszere nagyobb mértékben növekedik. A hírt eddig sem az Apple, sem a Google illetékesei nem kommentálták.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!