Berta Sándor

A kastélyok és emlékművek is drónmentes övezetek lehetnek

Egyre több robotrepülőgép jelenik meg a kastélyok és más műemlékek körül, ez azonban koránt sem tetszik a tulajdonosoknak.

Wilhelm Schulte, a nordkircheni kastély üzemeltetője elmondta, hogy egyre több drón tűnik fel az épület környékén. A kastély iránt eddig elsősorban műszaki és filmes főiskolák érdeklődtek, azonban ez kezd megváltozni. Az üzemeltetők megunták a megnövekedett érdeklődést és a "vesztfáliai Versailles" körül minden robotrepülőgépes közlekedést megtiltottak, ugyanakkor néhány esetben külön engedélyt adnak ki.

A Porosz Kastélyok és Kertek Alapítványa (SPSG) azt közölte, hogy az általuk fenntartott, gondozott és üzemeltetett épületek környékén a jövőben tilos lesz a drónok üzemeltetése. Az intézkedésre azután került sor, hogy az egyik helyen lezuhant egy robotrepülőgép, de szerencsére személyi sérülés nem történt. Egyébként is egyre többször kerül sor be nem jelentett felszállásokra a kastélyok környékén. Sanssouci esetében ugyanakkor igyekeznek kivételeket tenni, elsősorban a tudományos munka elősegítésére és az újságírók számára biztosítanak mentességet. Szászországban drónmentes zónának számít a Zwinger és számos más park, a hobbipilótákat felszólítják, hogy csomagolják el a járműveiket.


Elmar Giemulla, a Berlini Műszaki Egyetem légijog szakértője úgy vélte, hogy az intézkedések nagyon is érthetőek és bizonyítják, hogy szükség van arra, hogy a törvényalkotók mielőbb lépjenek ebben a kérdésben és egységes szabályokat dolgozzanak ki. Jelenleg a robotrepülőgépek kereskedelmi célú használatához engedélyt kell beszerezni az illetékes tartományi hivataltól, míg minden más esetben a pilótákra a modellrepülőgépes szabályok vonatkoznak. Ezek meghatározzák, hogy a jármű mekkora távolságra lehet az épületektől, a repülőterektől és milyen magasan repülhet.

A kastélyok, emlékművek és más épületek feletti légtérről és annak zárolásáról ugyan a hatóságok dönthetnek, ennek ellenére az üzemeltetők hozhatnak olyan szabályt, hogy a látogatók biztonsága érdekében megtiltják a drónrepüléseket. A magáncélú felvételek készítése ellen viszont ekkor sem lehet védekezni, hiszen a nyilvánosság számára látogatható épületekről van szó. Más a helyzet ugyanakkor a magántulajdonban lévő kastélyoknál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #1
    Vagyis gazdagék védve lesznek :)