Gyurkity Péter

Érkezőben a OnePlus 2 Mini

A bővítés jegyében pedig a OnePlus X a hét egy napján meghívó nélkül is megvásárolható lesz.

A OnePlus kapcsán visszatérő témának számít a választék szűkössége, valamint a meghívóval történő vásárlás korlátozó jellege, a cég azonban (érthető módon) igyekszik mindkét területen előrelépést elérni, hogy végre valóban megtörténjen az általuk remélt nagy durranás. Az elkövetkező hetekben a felhasználóknak is lesz min elgondolkodniuk.

A GeekBench oldalán jelent meg az újabb típus részletes listája, amely ugyan nem tekinthető biztos információnak, mégis jelzi számunkra, hogy van esély a OnePlus 2 Mini hivatalos megjelenésére. Eszerint az új példány egy 4,6 hüvelykes kijelzőt kapott, amely az 1080p felbontást támogatja, mégpedig a nyolcmagos Snapdragon 810 processzor, az Adreno 430 grafikus vezérlő, valószínűleg 4 GB memória, illetve egy alapesetben 64 GB-os belső tároló társaságában.

A képkészítésért egy 12 és egy 5 megapixeles kamera lenne a felelős, a listáról azonban érdekes módon nemcsak a HDR-funkció, de az NFC támogatása is hiányzik, ez talán a Mini családon belül elfoglalt helyének köszönhető (bár ez utóbbi jellemző az eredeti OnePlus 2 esetében is hiányzott a felsorolásból). A szoftveres oldalon mindenesetre itt is az Android 5.1.1 Lollipop fut majd a megjelenés pillanatában, az azonban még kérdéses, hogy az új készülék pontosan mikor és milyen áron jelenne meg a piacon.

A cég azonban tartogatott egy meglepetést a felhasználóknak, a napokban ugyanis bejelentették, hogy az elkövetkező időszakban minden keddi napon meghívó nélkül megvásárolhatjuk az új OnePlus X okostelefont. Az 5 hüvelykes kivitelben készült, kellemes jellemzőket felvonultató példány korlátozott ideig lesz ily módon elérhető, így az érdeklődőknek érdemes minél előbb kihasználni a lehetőséget.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aru #2
    4-4,2" környékén csinálhatnának ilyen HW-el.
  • bunny #1
    Jól hangzik, végre nem tepsifon értelmes hardverrel. A kérdés mibe fog fájni, és hogy mikor lehet hozzáférni.