SG.hu·

A világ legnagyobb OLED-kijelzőjét mutatta be az LG

A Dél-Korea legforgalmasabb nemzetközi repülőterén felállított óriáskijelzőket utazók milliói láthatják.

A világ két legnagyobb OLED-kijelzőjét mutatta be a vezető globális OLED-televízió-gyártójának számító LG Electronics a legforgalmasabb dél-koreai nemzetközi reptéren, az Incshonon (Incheon International Airport). A repülőtér fő terminálját díszítő OLED-fal tartószerkezetét a cég egy francia dizájncéggel, a Wilmotte & Associés-szel szorosan együttműködve fejlesztette ki.


A vállalat közleménye szerint mindkét kijelző 13-szor 8 méteres, vagyis akkora, mint három nagyméretű hajókonténer, és egyenként 140 darab, 55 colos OLED-panelből áll össze. A két ívelt kijelzőn bemutatott látványos képsorok - mint például az éjfekete égbolton felvillanó tűzijátékok lélegzetelállító színei - kiemelik az OLED-technológia képességeit. Mivel az OLED-képernyőkön minden egyes pixel saját fényt bocsát ki, ezért nincs szükség a jelentős többletsúllyal is járó LED-háttérvilágításra. Ez azt eredményezte, hogy a két reptéri óriáskijelző olyan hihetetlenül vékony, könnyű és flexibilis lett, hogy a plafonra minimális tartószerkezettel fel lehetett őket függeszteni.


"Repterünk fejlett technológiájáról ismert és ezt jól kiegészítik az LG OLED-kijelzői" - mondta Park Wan-su, az Incheon International Airport elnök-vezérigazgatója. "Mindig is szívesen mutattuk be az utazók millióinak a legmodernebb dél-koreai technológiát. Az OLED is kitűnő példa erre."

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Macropus Rufus2015. 11. 25.. 11:55||#3
megelőztek 😊 én is arra gondoltam, hogy egy egy több darabból álló kijelző és nem egy.
Tehát nem tekinthető a legnagyobb oled kijelzőnek.

Sony Jumbotron ez egy panel (ha jól tudom)
http://www.worldsfairphotos.com/expo85/images/postcards/hobundo-7.jpg
© barret2015. 11. 24.. 19:21||#2
Röhejes! Ez nem nagy kijelző,inkább sok kicsi 😄
© paby882015. 11. 24.. 16:35||#1
de hát akkor ez nem számít 1db-nak meg amúgy is tök zavaró az a térháló