Gyurkity Péter

Itt a OnePlus Mini specifikációja

A cég második készülékét árulja, de már készülnek a harmadik példány piacra dobásával.

Az elmúlt hetekben ismét nagy mozgás volt a kínai cég háza táján, hiszen jelezték, hogy október 12-én egy teljes órán keresztül meghívások nélkül szerezhetjük be a OnePlus 2 okostelefon egy-egy példányát, erre pedig valóban sor is került. Az amerikai FCC nem sokkal később néhány részletet osztott meg a harmadik példányról, amelyet most további információk követtek.

A híradásokban OnePlus X, illetve OnePlus Mini néven szerepel a sorrendben harmadik készülék, amely a források egybehangzó állítása szerint egy szerényebb hardverrel érkező, inkább középkategóriásnak mondható megoldás lesz. Ezt támasztja alá a legújabb kiszivárogtatás, amelyben egy kereken 5 hüvelykes kijelzőről, illetve 1080p felbontásról írnak, vagyis a készülék jó eséllyel a Xiaomi Mi 4c okostelefon által is felhasznált érintőképernyőt kapta meg. Ez a ClearForce technológiát is támogatja, vagyis az idei iPhone-pároson látott Force Touch-élményt láthatjuk itt viszont, pontosabb és hatékonyabb vezérlést lehetővé téve.

Arról már korábban szó esett, hogy a cég választása a MediaTek MT6795 chipre esett, most azonban a Snapdragon 801 alkalmazásáról írnak, így itt még nem látunk teljesen tisztán. Ehhez 2 GB RAM, előlapi iker-hangszórók, FM rádió, egy 13 megapixeles hátoldali kamera (Sony IMX258 szenzorral és optikai helyett e-képstabilizációval), IP67 certifikáció, NFC és infravörös vezérlés, illetve cserélhető StyleSwap hátlapok társulnak. Az FCC oldalán megjelent specifikáció emellett felsorolja az LTE, a WiFi, a GPS, valamint Bluetooth 4.0 támogatását, mégpedig egy 2450 mAh-s akkumulátor kíséretében.

Eredetileg október 12-i bemutatóról szóltak a hírek, ez azonban a friss beszámoló szerint csak később jön.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)