Gyurkity Péter

Android 6-ra frissülnek a Motorola telefonjai

A Motorola közölte, hogy mely készülékei kapják meg az Android új verzióját.

A napokban írtunk arról, hogy a Motorola - amelynek egykori telefonos részlege most veszi át az összes ilyen feladatot a Lenovo saját divíziójától - már dolgozik az első közös megoldáson, ami nem véletlenül a kínai TENAA szabályozó hatóság oldalán bukkant fel először. Most egy új listát tettek közzé, amelyen az Android 6.0-ra frissülő készülékeket sorolják fel.

Ez alapján kijelenthető, hogy az idén megjelent példányok nagy többsége megkapja az új szoftvert, hiszen itt szerepel a Moto X Pure Edition, a Moto X Style, a Moto X Play, valamint a harmadik generációs Moto G. Emellett a tavaly megjelent (második generációs) Moto X Pure Edition, a Motorola DROID Turbo, illetve a Moto MAXX (ezek ugyebár kifejezetten az amerikai piacon jutottak szerephez), valamint a szintén második generációs Moto X kapott itt még helyet, de nem hiányzik innen a szintén 2014-es Moto G és Moto G LTE. Érdekesség, hogy a Pure Edition a független változatot jelöli, ami viszont arra késztette egyik vásárlójukat, hogy külön érdeklődjön a szolgáltatók által forgalmazott példányokról.

Erre válaszolva a cég szóvivője elmondta, hogy a tengerentúlon az AT&T és a Verizon által eladott második generációs Moto X okostelefonok már kimaradnak a körből, vagyis az Android 6.0 Marshmallow ezen példányokon (hivatalosan) nem lesz elérhető. Ugyanígy hiányzik a listáról az első generációs Moto G és Moto X, de a kifejezetten olcsónak szánt Moto E sem kapja meg a frissítést, dacára annak, hogy ez utóbbiból még egy idei változat is rendelkezésre áll.

A Motorola egyelőre nem közölte a pontos menetrendet, ezt néhány héten belülre ígérik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!