Berta Sándor

Meglepően sokat tud a Facebook M

Először volt látható éles körülmények között a közösségi portál új virtuális asszisztense.

A kevés alfa tesztelők egyike nyilvánosságra hozott egy videót, amelyben az látható, ahogy a Facebook M különböző feladatokat oldott meg. A társaság nemrég jelentette be az M nevű megoldását, amely a jövőben számos feladatot végezhet el, s amely a Siri, a Google Now és a Cortana alternatívája lehet. Az asszisztens partikat szervezhet, ajándékokat rendelhet vagy akár taxit is hívhat. Az M integrálva lett a Facebook Messengerbe és reagál a megkeresésekre, a felhasználók kívánságaira és utasításaira.

A Facebook a múlt héten tette elérhetővé a funkciót közel száz személy számára San Franciscóban. Ezen alfa tesztelők egyike a UserTesting céggel közösen számos tesztet végzett el és ezeket fel is vette kamerával. A felhasználó arról számolt be, hogy az M "meglepően hasznos és egy kicsit ijesztő" volt. A szolgáltatás összetett feladatokat is el tudott végezni, például a hétvégi programok keresése után különböző platformokat kutatott át vélemények után, majd előjegyzéseket végzett. A tesztelő ugyanakkor csalódott volt a hosszú válaszidő miatt. A videóban például látható, hogy az egyik étteremben a helyfoglalás több mint 11 percen át tartott. Ugyanakkor az asszisztens megértette a szokatlan válaszokat és kéréseket.

A bonyolultabb válaszok esetében lehet majd hasznos, hogy az M mögött nem csupán algoritmusok lesznek, hanem emberi válaszadók is. Viszont az algoritmusok sem tökéletesek, egyszerűen nem ismerik fel némelyik kérdést, ezt támasztják alá a hosszú válaszidők is, melyek alighanem folyamatosan javulni fognak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skylake #3
    Kapcsolódik: állítólag az Apple Siri azért áll jelenleg hátrányban a személyi asszisztensek versenyében, mivel eddig - milyen hihetetlen, mi? - az Apple privacy policy-je túlzottan védi a felhasználókat, és azok adatait!

    Legalább is eddig, hiszen úgy tűnik, gátolja a Siri fejlesztését, úgyhogy nyilván majd lejjebb kell menni vele - aztán ha béget a harapottalmás nyáj néhány privacy értelemben túlintelligens birkája, majd nem foglalkoznak vele, vagy kap valami "felhasználói élmény fejlesztése céljából, csak Önnek!" típusú PR sablondumát. Ez a mai hír teljesen megerősíti amit írtam tegnap.

    Továbbiak itt:

    http://apple.slashdot.org/story/15/09/07/1622219/apples-privacy-policies-are-keeping-data-scientists-away

    https://thestack.com/cloud/2015/09/07/apples-privacy-policies-repel-the-data-scientists-it-needs-to-create-predictive-smartphones/

    http://www.reuters.com/article/2015/09/07/us-apple-machinelearning-idUSKCN0R71H020150907
  • Sir Cryalot #2
    " otthona körül az összes telket felvásárolta, mert zavarták a szomszédai, akik nyilván hasonlóan vagyonos, és legalább felsőközéposztálybeli emberek lehettek."

    lehet csak extrém mértékben szereti nyeregben érezni magát meg szorosan fogni a gyeplőt , akkor nem hipokrata hanem control freak.
  • Skylake #1
    A dolog nagyon egyszerű, nincs ezen semmi különösebb megütköznivaló. Minél több és egymással koherensebb információt tud feldolgozni, annál relevánsabb lesz a kimenet, azaz a nyújtott "asszisztencia" mértéke is.

    Ha "I'am_tooo_cute_Mary!$" napi szinten 30-szor csekkol be, és tölt föl minden sz*rt, kezdve attól, hogy éppen mi jutott az online "barátai" elismerésért kepesztő kis eszébe, meg mennyi lelki csipkécskét terít ki az FB-re, akkor tökre nyilvánvaló, hogy ez a szuper adataggregáló rendszer milyen mértékben döbbenetesen releváns dolgokat fog hozni számára. Épp olyat és éppen azt, amely színes de amúgy valójában tökre sablonos életéhez messzemenően hozzátartozik. Esetében majd felmerül a kérdés: Mary rendezi az életét még, vagy M. rendezi Mary helyett, már ha Mary nagyon alábukik az asszisztenciának? Főleg ha az asszisztencia technológiái fejlődnek, a kedves felhasználók meg jól alábuknak annak.

    Lehet vinnyogni, legutóbb a Windows 10 adatgyűjtése kapcsán, ami még bőven tart, de ez a stájsz: akarod s*ggedet digitális asszisztensekkel fényesre nyalatni, "hatékonyabbá tenni életedet"? Ha igen, akkor sajnos le kell mondanod minden fajta magánéletről. Ennyi az egész, ennyit kell megérteni. Szóval a digitális asszisztens használatához, tök mindegy, hogy Cortana-nak, M-nek, Siri-nek, vagy bármi másnak hívják, identitásod mások elé nem feltétlenül odatárni kívánt részét a mai mértékhez képest is minimalizálhatod, és odateheted. Eldöntheted, hogy megéri ez-e neked. De utána értelmetlen csodálkozni, meg azon morogni, hogy az adatok pontossága félelmetes, meg ijesztő. Meg esetleg azon, hogy egy sajnálatos biztonsági esemény eredményeként, hogyan és mennyire fognak azokkal visszaélni, akik kiszedték azokat a rendszerből.

    Zuckerberg legvisszataszítóbb hipokrita tulajdonsága az, hogy otthona körül az összes telket felvásárolta, mert zavarták a szomszédai, akik nyilván hasonlóan vagyonos, és legalább felsőközéposztálybeli emberek lehettek. Féltette a magánéletét ugyanis. És ez a tetű beszél arról, hogy magánéletnek ma már nincs értelme - és hoz létre minden olyat, ami ezt erodálja, azzal, hogy a magánélet fontosságát technológiai érvekre alapozva kérdőjelezi meg, és teszi idézőjelbe.