Gyurkity Péter

A Lenovo a Motorolára bízza az okostelefonokat

A kínai cég hamarosan átszervezi magát, az okostelefonok a Motorolához kerülnek.

Az elmúlt hónapokban a mobilszegmens több jól ismert szereplője is jelezte, hogy komoly átszervezést hajt végre házon belül, ezzel egy időben pedig leépítésekbe fognak, hogy felkészüljenek a szorosabb verseny által támasztott kihívásokra. Most a Lenovo volt a soron, amely új leányára bízza a teljes üzletágat.

A cég a negyedéves eredmények ismertetésével egy időben fejtette ki terveit, ebből pedig gyorsan kiderül, hogy 3200 munkatársuktól szabadulnának meg, karcsúbbá szabva a területtel foglalkozó részlegeket. A lassan telítődő piac ugyanis számukra is komoly kihívásokat támaszt, az utolsó három hónapban például több, mint felével esett vissza a profit, ami nemcsak a PC-piac, de a mobileladások csökkenésének volt köszönhető. Annak ellenére, hogy még így is viszonylag szép eredményt tudtak felmutatni (különösen, ha a HTC küszködésével vetjük azt össze), nem várnak tovább a konkrét lépésekkel.

Az igazi érdekesség, hogy a jövőben a mobilszegmenssel kapcsolatos szinte minden feladatot a Motorola kap majd meg, amely nemrég került a cég tulajdonába. Mivel ők már évek óta jelen vannak ezen a piacon saját megoldásaikkal, logikusnak tűnik a párhuzamosság felszámolása, ennek eredményeként pedig a Motorola lesz felelős a tervezési, a fejlesztési, valamint a gyártási folyamatokért, míg az anyacég mindössze az értékesítést és az üzleti taktika kialakítását tartaná meg. Az átszervezéstől éves szinten 1,35 milliárd dollár megspórolását várják, amivel nyilván alaposan javulna a mérleg.

Kérdés persze, hogy a többi kínai rivális mennyiben hagy majd mozgásteret ehhez, hiszen a Motorola idén bemutatott új megoldásai ismét több hasonló, ám alacsonyabb áron érkező fejlesztéssel lesznek kénytelenek megbirkózni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!