MTI

Elindult a 2017-es budapesti vb honlapja

Julio C. Maglionénak, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) elnökének a jelére elindult vasárnap a 2017-es budapesti vizes világbajnokság hivatalos honlapja.

Az úszóversenyek otthonául szolgáló Kazan Arenában megrendezett záró sajtótájékoztatón a FINA uruguayi elnöke elégedetten értékelte a kazanyi vb-t, ahol a vasárnapi döntők előtt 12 világcsúcsot láthattak a nézők. Vitalij Mutko orosz sportminiszter megköszönte a FINA bizalmát, és hangoztatta, Oroszország történetének egyik legnagyobb sporteseményét rendezték meg, és biztosak abban, hogy senkinek sem okoztak csalódást.

Gyárfás Tamás, a FINA magyar alelnöke elmondta, Oroszország a lehető legmagasabb szinten rendezte meg a világbajnokságot, s bízik abban, hogy Magyarország hasonlóképpen helytáll majd. Kósa Lajos, a vb szervezőbizottságának a másik elnöke kiemelte: Magyarország nincs könnyű helyzetben azzal, hogy a mexikói Guadalajara visszalépését követően elvállalta a 2017-es világbajnokság megrendezését, ráadásul Oroszország fantasztikus vb-nek volt most a házigazdája, és ezt kellene túlszárnyalni. Hozzátette, Magyarország jól áll a szervezéssel, és mindenkit szeretettel vár a két éve múlva sorra kerülő eseményre. Ezt követően Julio C. Maglione jelére elindult a 2017-es vb honlapja.

Kósa Lajos újságírói kérdésre elmondta, a magyarországi vb egyik különlegessége a vadonatúj budapesti uszoda lesz, illetve az óriás-toronyugrás, amelyet a jelenlegi tervek szerint a Duna Parlament előtti szakaszán rendeznek meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Imremagdi #3
    http://www.finaworlds2017.com/
  • Irwine #2
    És mi a címe b.sszátok meg? :D
    Értem én, hogy az a legegyszerűbb, ha átveszitek az MTI által kiadott, ebben a formában igénytelen hírt... de ha én be tudom írni a google-ba, akkor sztem Ti is... http://www.finaworlds2017.com/
  • fhot #1
    A linkekről hallottatok már? Tudod, az <a href=""> kezdetű valamire gondolok. ;)