Gyurkity Péter

Brutális külsőt kapott a Cat S40 okostelefon

A cég szerint komolyabb behatások ellen is véd az új külső, míg a hardver nagyon is szokványos.

A Caterpillar a mobilszegmensben nem tartozik az ismertebb nevek közé, bár az európai felhasználók már a cég több megoldását is láthatták. Most egy újabb változatról rántották le a leplet, amely ezúttal is a külső behatások elleni védelemre helyezi a hangsúlyt.

A Cat S40 már első látásra különbözik a legtöbb fejlesztéstől, ezt pedig a listában szereplő certifikációk is rögtön tanúsítják. Az IP68 révén például a por, valamint a víz elleni védelem (ez utóbbi esetében legfeljebb 1 méteres mélységig és 60 percig), a katonai szabványnak számító 810G biztosításával pedig az extrém körülmények közötti megfelelő működés garantált. A gyártó szerint a készüléket 1,8 méteres magasságból bármikor elejthetjük, ez nem fog kárt tenni sem a külsőben, sem pedig belső komponensekben, ez utóbbiak kapcsán azonban rögtön felmerül, hogy a kiemelkedő teljesítmény biztosítása már nem tűnik a cég kiemelt céljának.


A kijelző például 4,7 hüvelykes, ezt pedig a Corning Gorilla Glass 4 felület védi, ám a felbontás itt mindössze 540 x 960 pixel, ami már kissé avíttnak számít. A teljesítményért az 1,1 GHz-es órajelen futó Qualcomm Snapdragon 210 chip felel a maga négy magjával, ehhez pedig 1 GB RAM, egy alapesetben 16 GB-os, de microSD-kártya révén tovább bővíthető belső tároló, egy 8 megapixeles hátoldali és egy 2 megapixeles előlapi kamera, valamint egy kereken 3000 mAh-s akkumulátor csatlakozik. A szoftveres oldalon az Android 5.1 Lollipop fut.

A megjelenés ebben a hónapban esedékes, az európai kontinens országaiban 439 eurós áron.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #8
    "Ez nem telefon, hanem halozatra kotott szemelyi szamitogep, amihez adnak telefon alkalmazast is."

    Az összes okostelefon ilyen. Sőt, gyakorlatilag a butatelefonok is.
  • alyr2 #7
    Jah nekem volt experia z1 compactom..aztan elloptak..jo kis telo volt, birt mindent rendesen és craft is van bennuk
  • kvp #6
    Ez nem telefon, hanem halozatra kotott szemelyi szamitogep, amihez adnak telefon alkalmazast is. Ezen szemelyi szamitogepek kozott vannak ipari/sport valtozatok is, amibol a fenti keszulek egy jobban megerositett, de gyengebb hardveru valtozat lett. A sony pl. elegansabb kulsovel hozott ki jobb megerositessel ellatott keszulekeket.

    ps: Egyebkent a jo ipari/sport telefon nem gorilla uveggel keszul, mert az kozvetlen behatasra torik, tehat ha veletlenul egy femkorlat sarkara esik kijelzovel lefele 2-3 meterrol, akkor egy megerositett keszulek kijelzoje karcolodhat, de betornie nem szabad.
  • SupraMKIII #5
    Ha csak arra való, hogy felvegyem, akkor minek ez ez egész féltéglányi förmedvény? majdnem 5 coll...

    Ha meg használni akarom, akkor fusson már benne két alkalmazás egymás mellett, ne legyenek már pixelek, és ne kelljen már felette álni másodpercekig, amíg fel tudom venni!!!

    Attól hogy por, meg ütés érheti, még szükség lehet arra, hogy táblázatot, tervrajzot vagy kapcsrajzot nézzen rajta az ember - vagy pl. autó szerelés közben service manualt. Vagy mondjunk egy extrém de valós lehetőséget, a mező közepén a porban irányítanék róla drónt, ami méterekre felkavarja maga körül a port...

    Ezekre nagyjából alkalmatlan.

    Ebben a formában ez egy divattermék. Pont annyira fontos és használható, mint a karóra, amikor itt van nálad mindig a telefon.

    Szóval, szerintem ez a hardver GÁZ.
    Utoljára szerkesztette: SupraMKIII, 2015.08.04. 12:17:39
  • alyr2 #4
    Aki a hardwert köpködi..ez egy telefon, telefonálásra sms irasra való , nem játékra..arra ott a konzol/számítógép/tábla...fészbúkozni is lehet vele, mert az divat ma ugy is..ipari környezetre tervezett telefon nem walkman meg jatek. Ennyi helyén kell kezelni.
  • MsUser #3
    3000mAh aksival és ilyen hardverrel nem kell 1/2 naponta tölteni.
  • VolJin #2
    Nekem ez baromira tetszik, de a hardver az gyenge. Kevés az az 1 GB.
  • CairoJack #1
    Tetszik ez a teló, de az a Snapdragon 210, na az jajjj... inkább az S50 kéne, sokkal jobb.