Gyurkity Péter

Kiszivárgott a Xiaomi és a Huawei menetrendje

A két kínai gyártó több újdonsággal készül az év hátralévő részében, ezekből csemegézünk most.

Néhány nappal ezelőtt kínai portálokon bukkant fel egy érdekes kép, amely nemcsak a Huawei, de a Xiaomi állítólagos menetrendjét is megmutatja nekünk, ebből pedig több új készülék közelgő megjelenésére következtethetünk, de a hardveres részleteket sem takarják el előlünk.

A Huawei P8 részletei már áprilisban kiszivárogtak, ezek nem sokkal később hivatalos úton is napvilágot láttak, vagyis az eredeti hír valódinak bizonyult. A most megjelent kép májusra vetíti előre az Ascend D8 megjelenését, amelyet júniusban a Mate 8, júliusban pedig két további Honor verzió követne. A Honor 7 és a P9 a maguk 5,5 és 5,2 hüvelykes kijelzőivel augusztusban bukkannának fel, míg a kereken 5 hüvelykes, várhatóan tovább frissített példány decemberben, közvetlenül az ünnepek előtt jelenne meg, ezzel készülnének a remélt vásárlói rohamra.

A Xiaomi kapcsán az Mi 5 közelgő megjelenéséről már szintén olvashattunk, ezt a mostani hír is az év végére, az ünnepi időszakra teszi. Az első nagy attrakció azonban az Mi 4s júniusi megjelenése lenne, hiszen ez a készülék képkeret nélkül, az új Snapdragon 810 chippel, a hátoldali 13 megapixeles kamera esetében pedig optikai képstabilizációval kiegészülve futna be, hogy kellő választékot biztosítson a felhasználónak az új zászlóshajó megjelenéséig. Egy hónapra rá érkezne meg a Redmi Note 2 és a Redmi Note 2 Pro, előbbi egy 5,5 hüvelykes HD-kijelzővel és Snapdragon 410 chippel, utóbbi pedig egy azonos méretű, ám 1080 felbontást támogató érintőképernyővel, valamint a 64 bites Snapdragon 615 processzorral.

Az Mi 5 novemberben jelenne meg, 5,2 hüvelykes QuadHD-kijelzővel, egy 20 megapixeles hátoldali kamerával, valamint a Qualcomm új, Snapdragon 820-as fejlesztésével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!