MTI

Az MSZP eltörölné a roamingdíjat az EU-ban

Az MSZP kiáll a roamingdíjak 2015 decemberétől való eltörlése mellett, és kíváncsi, hogy "a rezsicsökkentés harcos kormánya" milyen álláspontot képvisel az ügyben - mondta az ellenzéki párt európai parlamenti (EP-) képviselője, a szocialisták alelnöke.

Ujhelyi István a roamingdíjak eltörlését azzal indokolta, hogy az európai polgárok évente 2400 milliárd forintnyi összeget fizetnek ki roamingdíjként. A szociáldemokrata frakció magyar delegációvezetője elmondta, az EP-ben egyre több képviselő "követeli" az Európai Bizottságtól, az Európai Tanácstól, azaz a nemzeti kormányoktól - a korábbi döntésnek megfelelően - a roamingdíjak 2015-ös eltörlését. Ez azt jelentené, hogy ugyanannyiért használhatnák az emberek a telefonjukat külföldön, mint saját hazájukban - magyarázta.

Az ellenzéki politikus felidézte azt is, az Európai Tanács néhány hónapja úgy döntött, hogy elcsúsztatja a roamingdíj eltörlését 2018-2019-re. Mint mondta, hetekkel ezelőtt kérdezte írásban Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert az ezzel kapcsolatos magyar álláspontról, de választ nem kapott. Arra a kérdésre, milyen hatással lenne a hazai tarifákra a roamingdíjak eltörlése, Ujhelyi István úgy válaszolt: a távközlési cégek azért tiltakoznak a díj eltörlése ellen, hogy az megterhelné a kasszájukat, és ezért a hazai percdíjak növekednének. A politikus ezt vitatta, azt mondta, azért vannak a távközlési cégek, hogy versenyezzenek a vásárlókért.

Az MSZP alelnökét kérdezték arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerint tagállami hatáskörbe kellene kerülnie a halálbüntetés bevezetésének. Ujhelyi István ennek lehetőségét kizártnak tartotta, mondván, az ellentétes a közös európai értékekkel, az európai uniós alapszerződéssel. Szerinte ezzel Orbán Viktor kiiratkozik az EU-ból. Úgy értékelt: Orbán Viktor és Vona Gábor Jobbik-elnök egymással lassan násztáncot járva ugyanazt mondják, és Európa legszélsőségesebb, demagóg politikai kampányát folytatják.

A szocialista politikus szerint arról van szó: a miniszterelnök és környezete úgy mérte fel, hogy a politikai tehetetlenség és tehetségtelenség kellős közepén, a Quaestor-botrány, az egymás után jelentkező társadalmi feszültségek, a növekvő elégedetlenség mellett nem tehetnek mást, minthogy elfedik mindezt egy kommunikációs trükkel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • UUUU #5
    Ott a pont. Az MSZP-nek annyi beleszólása van ebbe, hogy semennyi, igy könnyen lehet szavakkal dobálózni, hogy ők mit akarnak.
  • Tetsuo #4
    És azt hogyan oldják meg, hogy a spanyol nyaralásokból Angliába telefonálók túlterhelik a spanyol hálózatokat, míg fordítva nincs ilyen? Vagyis messze nem egyenlő a felhasználás ill. a roaming kihasználása.
    Töröljük el a romaingot, töröljük el az adókat, töröljük el a bla-bla... Ezek jól hangzanak, de nincs realitásuk (pláne az MSZP kommunikációján keresztül).
  • bdzsana #3
    Demagógia? Inkább egy már nagyon régi EU-s terv, amit előbb utúbb megvalósítanak.
  • Tetsuo #2
    Demagógia a köbön.
  • Serutekin #1
    csak nem átmegyünk politikai oldalba :)