St

A britek megtiltanák a vérfürdőt

(Register) A brit belügyi szervek eltiltanák a véres és brutális számítógépes játékoktól a gyerekeket.

"Azok a játékok, melyek fő témája a vérfürdő, csonkolás, és tömeggyilkosság valóban felbátorítják a fiatalokat az erőszak elkövetésére, ezért valós veszélyt jelentenek a társadalomra. Ha elgázolsz egy gyalogost, nemcsak élettelenül vágódik el a földön, hanem szanaszét repülnek a végtagjai, spriccel a vére és hallhatod a hangot, amint szétroppannak a csontjai. A tény, hogy mészárlással tudsz pontot elérni, és előre jutni a játékban szemben áll minden társadalmi értékkel, amelyet tudatosítani akarunk a nevelés során." - nyilatkozta egy a témával foglalkozó pszichológus.

Ezek a megállapítások valós tudományos kutatáson alapulnak. Angliában egy kísérletsorozat keretein belül tanulmányozták, hogy azok a 11 és 14 év közötti gyerekek, akik játszottak hasonló játékokkal sokkal agresszívebbé váltak. Azok a játékok, amelyekben a "hullák száma alapján" pontoznak a legkárosabbak, mert táplálják az eltorzult, antiszociális gondolkozásmódot, ezért azoknál a gyerekeknél, akik hajlamosak bűncselekmények elkövetésére, különösen nagy a veszély, hogy a tetteiket a valóságban is véghezvigyék.

Az elmúlt években, sőt a már idén történt iskolai mészárlások bizonyítják a legjobban, hogy a szakértők nem hiába aggódnak a virtuális erőszak burjánzása miatt. Brazíliában és Németországban már történtek szigorító intézkedések a videójátékok piacán, és várható más országok is követni fogják a példát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!