Berta Sándor

Három év után cserélni kell az Apple Watch akkumulátorát

Nagyon kimérte a vállalat az üzemidőt, a napi feltöltések mellett időnként szervízbe is kell majd vinni az órát.

Az Apple Watch a hivatalos adatok alapján "tipikus” használat esetén 18 órán át bírja egy feltöltéssel és három eltérő változatban lesz kapható. A hosszabb üzemidő ellenére mindenképpen szükség lesz minimum napi egyszeri feltöltésre, és a teljes feltöltési idő egy a falra felerősített MagSafe eszköz segítségével 4-5 óra között lehet. A TechCrunch arról számolt be, hogy az Apple Watch akkumulátora cserélhető, de ehhez a készüléket be kell küldeni a szervizbe. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a csere mennyibe kerül és hogy mennyi ideig tarthat. A cserére általában 3 évente lesz szükség.


A 18 órás üzemidőbe belefér, hogy a felhasználó 90 alkalommal nézi meg a pontos időt, 90 üzenetet kap, 45 percen át használ alkalmazásokat és 30 percen át feljegyzi a fitnesztevékenységeit, miközben Bluetooth-kapcsolaton keresztül zenét játszik le. Az Apple Watch telefonfunkcióit legfeljebb 3 órán át lehet használni, a zenelejátszás esetén az üzemidő maximum 6,5 óra. Aki viszont lemond a kiegészítő funkciókról és csak a kijelzőt kapcsolja be, hogy lássa a pontos időt, annak csak 48 óránként feltöltenie az eszközt. Az energiatakarékos üzemmód lehetővé teszi, hogy további 72 órán keresztül legalább óránként 4 alkalommal 4-4 másodpercre be lehessen kapcsolni a képernyőt a pontos idő megtekintésére.


Az Apple egyik szóvivője megerősítette azt a hírt, hogy mindegyik modellt 8 gigabájt belső memóriával látják el, amelyet azonban nem lehet majd korlátlanul használni. A zenék tárolására legfeljebb 2 gigabájt áll rendelkezésre, a fotókéra pedig csak 75 megabájt. A belső memóriában ráadásul csak olyan adatok tárolhatók, amelyekhez akkor is hozzáférhet, amikor az okosóra nincs összekötve az iPhone készülékkel. A fényképek az iCloud Photo Library rendszerén keresztül kezelhetők és automatikusan a kijelzőre vannak optimalizálva. A jövőben azonban a belső memóriát alkalmazások telepítésére is fel lehet majd használni. Ennek feltétele az Apple által már bejelentett natív szoftverfejlesztési csomag alkalmazása lesz.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója a The Telegraph brit napilapnak azt nyilatkozta, hogy az Apple Watch helyettesítheti az emberek slusszkulcsait és a hitelkártyáit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mortep #36
    Az biztos, hogy sokaknak nem fog megfelelni... köztük nekem sem, viszont én is inkább arra tippelnék, hogy mérsékelten sikeres lesz az apple watch.

    Ami meg a cserélhető belsőt illeti... bárcsak úgy lenne. Ha egy feltöltéssel kibírna egy szűk hetet 4-5 éven keresztül akkor én is megvenném miután lecsitult a felhajtás körülötte. Node nem tartom valószínűnek, hogy ez a hw-csere-lehetőség rendelkezésre áll majd.
  • Jakuza1 #35
    ok birka...
  • Papichulo #34
    Mint ahogy ennek a cikknek a temajahoz is olyan intelligensen hozzaszoltal... mi is volt ez? :)
  • Jakuza1 #33
    Semmi gond, kell a hozzad hasonlo birkaknak a Juhasz is, aki nem csak egyoldaluan es elvakultan latja a dolgokat. :)
  • Papichulo #32
    Bizony, az faj... te kis Igazmondo Juhasz! :)
  • Jakuza1 #31
    Faj az igazsag? Meghiszem azt, egyszer kihuznad a fejed az Apple seggebol, meg talan erhetne teged egy kis napfeny is.
  • Papichulo #30
    Biztosan sok mas embernek sem fog megfelelni ilyen parameterekkel, de masok meg esetleg hasznosnak is talalhatjak. Ha meg senkinek sem fog kelleni, akkor bukott az Apple. Bar en meg mindig fenntartom, hogy nem lesz bukas, de ha esetleg igen, azt sem banom, en ugysem fogom hasznalni.

    Egyebkent olyan infok is voltak, hogy lehet majd csak a belsejet, a hardware-t cserelni az oraban, hogy az ertekesebb vaz/szij hosszabb ideig hasznalhato legyen. Szoval nem erdemes talalgatni
  • mortep #29
    Az a jo hir, hogy azoknak a gyartasaval sem allnak le.
    Nem mondod... Ez komoly???

    Nyugi, végigolvastam a cikket is, a címét is...
    3 év múlva igen, 6 év múlva meg kétséges az aksi-utánpótlás, majd javasolják egy újabb modell megvásárlását mint ahogy annó az iPod-nál tették. Értem én, hogy az akuknak megvannak a korlátai, nomeg az IT cuccok hamar elavulnak de nem lehetett volna egy kicsitt időtállóbbat készíteni? Egy töltéssel 18 órát képes menni, 4 órát vesz igénybe a töltése, mostmeg ez... ezért írtam, hogy inkább egy hagyományos óra.
    Utoljára szerkesztette: mortep, 2015.03.17. 20:41:34
  • Papichulo #28
    Te mar megint nagyon eros ervekkel erkeztel... utos kis hozzaszolas volt :)
  • Jakuza1 #27
    Te most ket szemellenzos apple hivot akarsz meggyozni ertelmes dolgokrol. Szerinted sikerulni fog ? Szerintem felejtsd el.