MTI

Terjeszkedik az IPR-Insights szoftvergazdálkodási tanácsadó

Négyszázharmincmillió forintos tőkebefektetéssel külpiacra lép az IPR-Insights magyar tulajdonú, szoftvergazdálkodási szakértő cég - közölte a vállalat.

Zsoldos Sándor vezérigazgató tájékoztatása szerint a piacot felmérve úgy találták, külföldön is kereslet várható a magyar vállalkozás termékei és szolgáltatási iránt. "A régió legnagyobb piaca egyértelműen Lengyelország, így első lépésként itt indítjuk el szolgáltatásainkat. Már az előkészítés fázisában sok lengyel ügyféllel találkoztunk személyesen, és hamar kiderült, hogy akárcsak a hazai ügyfeleink számára, számukra is kihívás a szoftvergyártók auditfenyegetése, a megfelelő gazdálkodás a szoftvervagyonnal, és ezzel egyidejűleg a vállalatvezetés részéről fellépő költségcsökkentési igény kielégítése" - mondta az IPR-Insights vezetője.

Lengyelország után Csehországot és Törökországot veszi célba a cég. Elmondta, a szoftverkiadások akár 20 százaléka is megtakarítható hatékony gazdálkodással. Kitért rá, hogy egyre nagyobb veszélyt jelentenek az illegális szoftverek, egy-egy nagyobb szolgáltató - például a Microsoft vagy az IBM - egy vállalati audit során több milliós bírságot szabhat ki a vállalatra. Ez Kelet-Európában még nem annyira jellemző, de egyre terjed, Angliában viszont egy év alatt a nagyvállalatok kétharmadánál volt ilyen átvilágítás - mondta.

Az új piacokra való belépéshez szükséges 430 millió forintos tőkét egy pénzügyi befektető, a Bonitás Kockázati Tőkealap-kezelő biztosítja, cserébe kisebbségi tulajdoni hányadot szerez a cégben. Az IPR-Insights több nemzetközi nagyvállalat magyar leánycégét szolgálja ki évek óta. A vállalkozás célcsoportjába elsősorban a közepes és nagyvállalatokat tartoznak, összesen mintegy 100 ügyfele van, köztük több informatikai és telekommunikációs szolgáltató cég, bankok, valamint kormányzati szervek. A vállalat árbevétele tavaly 230 millió forint volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!