MTI

6 milliárd euróért épít hálózatot a Deutsche Telekom

2018-ig bezárólag a cég több mint 6 milliárd eurós beruházással bővíti hálózatát, az első szolgáltatások három országban érhetők el. Hetente több mint 100 ezer vonalat állítanak át IP technológiára.

A bevezetés már elindult: a Deutsche Telekom a tíz országból hármat már összekapcsolt új európai hálózatán. Horvátország, Magyarország és Szlovákia immár a szabványosított, egységes platformról vezetheti be termékeit. “Egyre inkább szükségünk van Európára és ehhez a mai napon lefektettük a műszaki alapokat. Európai hálózatunkkal és a nemzetközi infrastruktúránkkal mi lehetünk a hangadók, ahelyett hogy úgy táncolnánk, ahogy az amerikai vagy ázsiai dobszó diktálja.” – mondta Timotheus Höttges Barcelonában, a Mobile World Congress rendezvényen. “Mi vagyunk az első multinacionális távközlési vállalat, amely valóban képes a nemzetközi tagvállalatok együttműködéséből fakadó szinergiák kihasználására. Ez a legfőbb tervünk Európa digitalizálására.”

Az első termék, a "Cloud VPN" elnevezésű virtuális magánhálózatra fejlesztett üzleti megoldás már most elérhető. Ezt további termékek követik majd az év során, köztük televíziós szolgáltatások és video játék ajánlatok, amelyeket a lakossági ügyfelek számára kínálunk majd. “Ahelyett hogy 10 országban, 10 helyen, 10 különböző megoldásunk lenne, központilag fejlesztünk mindenki számára” – mondta Claudia Nemat, az Igazgatóság Európáért és Technológiáért felelős tagja. Nemzetközi tagvállalataink szabványosított építőelemeket választhatnak a „központi katalógusból”, és az adott régió illetve ország piaci körülményeihez és igényeihez igazított ajánlatokat állíthatnak össze. Ezzel a megoldással egyensúlyban tudjuk tartani a helyi sajátosságokat egy hatékony fejlesztési modellel. A tervezést már 2013-ben megkezdtük és fokozatosan haladunk afelé, hogy 2020-ra kiépítsük hálózati központjainkat Európában.”

A Deutsche Telekom infrastruktúrájának bővítésével és átalakításával 2018-ra teljesíti a technológiai vezető szerep összes előfeltételét. A vállalat több mint 6 milliárd eurós hálózatbővítést hajt végre 2018-ig bezárólag. “Következetesen haladunk ebbe az irányba, miközben minden héten újabb 100 ezer előfizetői vonalat állítunk át IP technológiára Európában” – mondta Nemat. "Európában jelenleg egyetlen vállalat sem migrál több vonalat az új technológiára, mint a Deutsche Telekom”. Európa-szerte eddig több mint 8 millió vonalról beszélünk – ebből csak Németországban 5 millióról. 2018 végére az összes Telekom hálózat egy nyelvet fog beszélni: az IP nyelvét. A DT Csoport pedig az összes hálózatot képes lesz központilag vezérelni.

A másodpercenkénti maximális 300 Mbit-es adatátviteli sebességű LTE hálózat már most is működik, és a további európai hálózatbővítések garantálják, hogy 2018-ra a lakosság mintegy 95 %-a élvezheti a nagysebességű LTE technológia előnyeit. 2020-ra a DT összes rádiós adótornya LTE technológiával lesz felszerelve Európában. Emellett a Next Generation Mobile Networks Egyesület (NGMN) elnöki tisztjét betöltve, a DT a következő mobil generációs technológia, az 5G globális szabványosításának is éllovasa.

  2018-ra Európában a DT hálózatába kapcsolt összes háztartás mintegy fele szélessávú, minimum 100 Mbit/sec sebességű kapcsolattal barangolhat az interneten. Az elkövetkezendő években a háztartásoknak mintegy 12 százalékában a vezetékes kapcsolat átviteli sebessége elérheti akár az 500 Mbit/sec sebességet is. A Deutsche Telekom mindezt elsősorban az optikai és az olyan új technológiák ötvözésével éri el, mint a "G.fast" és a "Super Vectoring" –amelyeket fokozatosan, az infrastruktúra átalakítása során vezet be Európában.

A hibrid technológia kiemelkedően jó ügyfélélményt eredményez. Ezzel a megoldással ötvözhető a vezetékes és mobil hozzáférés, amelyek így akár kétszer jobb teljesítményt is nyújthatnak. A mai naptól Németországban mindenhol elérhető az első hibrid router, és a későbbiekben további TV funkciókkal fogják felruházni az eszközt. A DT Csoport európai leányvállalatai is idén tervezik az új router bevezetését. A cél, hogy 2016 végéig összesen 100 ezer eszköz kerüljön a piacra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!