MTI

Egyre több játékot adnak el a weben

A legnagyobb forgalmú belföldi játékwebáruház, a JátékNet.hu ismét kétszámjegyű növekedést ért el 2014-ben: a 2013-as 1,4 milliárd forintos forgalmát több mint 20 százalékkal növelte, árbevétele meghaladta az 1,7 milliárd forintot - közölte a társaság.

A játékpiacon is egyértelműen látszik az online értékesítés előretörése: míg 2013-ban a forgalom körülbelül 10 százaléka érkezett az internetről, addigra 2014-ben már a játékvásárlások több mint egyötöde a weben történt. A közlemény idézi Bodnár Ákost, a JátékNet.hu ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: a teljes magyar játékpiac forgalma a videojátékok nélkül mintegy 35 milliárd forint volt 2014-ben évben, becslése szerint ebből már 6-7 milliárdot tett ki az online értékesítés. Az internetes forgalom erősödése mellett a mobileszközök terjedése is jelentős hatást gyakorol a játékpiacra, a cég szakértőinek várakozása szerint 2015-ben ez jelentheti majd az egyik legnagyobb kihívást.

A tájékoztatás szerint a forgalom mellett a csomagszám is nőtt: az év végéig több mint 170 ezer csomagot szállított ki a webáruház. A növekedés a költözést is szükségessé tette, a JátékNet.hu így jelenleg több mint 2000 négyzetméteres raktárról szolgálja ki vásárlóit. A JátékNet.hu adatai szerint 2014-ben mérséklődött a készpénzes fizetés népszerűsége, ugyanakkor a vásárlók közel 75 százaléka még mindig ezt a fizetési módot választja. A készpénzes tranzakciók mintegy 5 százalékos csökkenése elsősorban az online fizetési megoldások, köztük az év során bevezetett PayPal rendszer javára történt – mondta Bognár Ákos.

A cég eredményeit a szakma és a vásárlók számos díjjal is honorálták: a vállalat ismét bekerült a Deloitte Technology Fast 50 verseny regionális top10 mezőnyébe, elnyerte az Ország Boltja 2014 címet, emellett megkapta a Superbrands minősítést is. A szállítási módok között tovább erősödött a Pick Pack Pont, miközben a személyes átvétel csaknem negyedével visszaszorult, 2014 második félévében már csak a vásárlók egyhatoda választotta ezt a formát. A legnépszerűbb továbbra is a futáros kiszállítás, ami a megrendelések kétharmadát jelenti, de a kedvezőbb ára miatt a következő években a Pick Pack Ponton történő átvétel további növekedése várható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!