Berta Sándor

Száműznék a flopilemezeket a Fehér Házból

Megan J. Smith nem mindennapi pozíciót tölt be a jövőben, a Google korábbi munkatársa lett az Amerikai Egyesült Államok kabinetjének műszaki vezetője.

A szakember elvégezte az MIT-t, majd a Google munkatársa lett, s a Google X projekt keretében részt vett a robotautók, a Google Glass okosszemüveg és az internetezést biztosító léggömbök kifejlesztésében. Éppen ezért lesz neki érdekes, hogy egy teljesen más korszak technológiáival kell majd szembesülnie. Az egyik fő feladata ugyanis az lesz, hogy felújítsa a Fehér Ház antiknak tűnő műszaki rendszereit.

Bármennyire is furcsának tűnhet, a Fehér Ház jelenlegi infrastruktúrája közel sem nevezhető korszerűnek. Példa erre, hogy gyakran még flopilemezeket használnak. Ahhoz azonban, hogy a változtatások sikeresek lehessenek, Smith is kénytelen alkalmazkodni a bürokrácia szabványaihoz. A szakember laptopja a Dell egyik 2013-ból származó készüléke, míg az okostelefonja egy Blackberry-modell. Ezek a kormányzati szinthez képest viszonylag új eszközök.

A Google egykori menedzsere a megoldandó feladatok ellenére optimista és fontosnak tartja, hogy a helyi rendszerek és bürokrácia végre ne a kőkorszakot idézzék. A derűlátását erősíti az is, hogy oldott már meg nehéz feladatokat, például az ő ötlete volt, hogy úgy lehetne javítani az Ebola elleni védőöltözeteken, ha egy csapatba gyűjtenék össze a mérnököket és az egészségügyi szakértőket. Máris előállt néhány olyan elképzeléssel, amelyek segítségével a Fehér Ház digitális és mobil szolgáltatásai megfelelő szintre hozhatók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lapajka #6
    Én még emlékszem, 23 éve, amikor az első 3,5-es floppy meghajtóm beszereltem az otthoni gépembe (az 1,2 Mb-os mellé persze, hiszen sok nagyfloppy-m is volt), és boldogan hallgattam ahogy duruzsol... (aztán, mi gyors fejlődés, egy évvel később már az első manualis tálcás 1-szeres Mitsumi CD-rom meghajtót is megvettem a konfighoz - arról még nem lehetett boot-olni, külön ISA-s kontroller kártyája volt)... mi jó is volt Atyaisten... aki ezeket nem élte át, nagyon sajnálhatja...
  • SirBubu #5
    mijémáá?

    BIOS-t frissíteni jó az
  • cateran #4
    5 eve? komolyan? en kb 15-20...a dvd 1997-es, a BD talan 2006-os, de mar a cd irok/olvasok idejen rohadt elavult volt a floppy :D
  • barret #3
    Nagyon szigorú a technikájuk! :D
    Kb 5 éve láttam utoljára floppy-t...
    Most ezután lecserélik a P1-es gépeiket is? :)
  • SirBubu #2
    ja, mondasz valamit, sőt mindjárt minimum 2-t

    az orvosit meg meg a békedíjat
  • Tinman #1
    "A derűlátását erősíti az is, hogy oldott már meg nehéz feladatokat, például az ő ötlete volt, hogy úgy lehetne javítani az Ebola elleni védőöltözeteken, ha egy csapatba gyűjtenék össze a mérnököket és az egészségügyi szakértőket"

    Hát én mentem befosok... ennek a zseninek nem kéne Nobel díjat adni?