MTI

Veszélyt jelent a vadvilágra a kínai online piac mérete

A vadon élő állatok és a belőlük készült termékek legnagyobb online kereskedelmét Kínában bonyolítják - állapították meg állatvédők, akik arra figyelmeztetnek, hogy az internet valós veszélyt jelent a vadvilágra.

Egy frissen nyilvánosságra hozott felmérés szerint az év elején csaknem 18 600 állati eredetű termék volt forgalomban a kínai online áruházakban. A vizsgálatba vont 21 e-kereskedelmi ponton talált áruk értéke elérte a 2,7 millió dollárt (665 millió forint) - közölte a Nemzetközi Állatjóléti Alap (IFAW) nevű nonprofit szervezet, amelyet a China Daily című angol nyelvű napilap idézett csütörtöki online kiadásában. A termékek leginkább elefántcsontból és orrszarvúagyarból készültek, de teknősök, egzotikus madarak is voltak köztük. Az elefántcsontból készült áruk az összes termék mintegy 79 százalékát adták.

2008-ban 544 féle ilyen terméket adtak el Kínában az interneten, mostanra azonban számuk 2061-re nőtt - jegyezték meg az IFAW "nyomozói", akik szerint azonban ez önmagában nem feltétlenül jelenti azt, hogy a helyzet rosszabb lenne, mivel hat éve még csak négy weblapot vettek alapul. A világháló kiváló lehetőséget nyújt az illegális kereskedelem rejtett és gyors lebonyolítására - hangoztatták az állatvédők. Egyúttal azt szorgalmazták, hogy a bűnüldöző szervek fokozzák és terjesszék ki az ellenőrzést a közösségi média különböző platformjaira és elrettentésül hozzák nyilvánosságra eredményeiket.

A szervezet szerint az év elején a világon 280 online elárusító helyen több mint 33 ezer veszélyeztetett állatot vagy belőlük készült terméket kínáltak eladásra. Az értékesítésben éllovas Kínát Oroszország, Ukrajna, Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság követi - olvasható az IFAN jelentésében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!