Berta Sándor

Okostelefonokkal a termék­hamisítások ellen

A japán társaság egy olyan rendszert fejlesztett ki, amelynek a segítségével azonosíthatók a hamisított árucikkek.

Az AFP és az InfoWorld tudósítása szerint a megoldás rendkívül egyszerű elven működik: az adott terméket lefényképezik az okostelefon kamerájával, majd a felvételt összehasonlítják az eredeti készülékekről készített és egy felhőkörnyezetben elhelyezett fotókkal. Az NEC álláspontja szerint az Object Fingerprint Authentication Technology az első olyan rendszer a világon, amely ilyen módon azonosítja a különböző dolgokat.

A megoldás annyira precíz, hogy még a fém- vagy a műanyag felület legapróbb eltéréseit is képes észrevenni és összehasonlítani. Ezek a hibák többnyire a gyártási eljárások során keletkeznek és az emberi szem számára gyakorlatilag észrevehetetlenek. Bármennyire is jó azonban a rendszer, a japán vállalat felhívta a figyelmet arra, hogy az eredmények pontossága az eszközök gyártásakor alkalmazott nyersanyagoktól függ. Az első tesztek mindenesetre így is nagyon biztatóak voltak, hiszen az azonosítási hibaarány egy a millióhoz alatt volt.


Egy tokiói bemutató során az NEC egyik munkatársa egy átlagos okostelefon és a kifejlesztett különleges objektív segítségével fényképezett le számos terméket, majd egy alkalmazással összehasonlította a fényképeket a cloud-környezetben tárolt eredeti felvétellel. A rendszer összevetette a struktúramintát és gyorsan megtalálta azokat a darabokat, amelyekkel lehetővé vált az egyértelmű azonosítás. Toshihiko Hiroaki, az NEC információs és médialaboratóriumának vezérigazgató-helyettese kijelentette, hogy ez a fejlesztés gyakorlatilag az ujjlenyomat-felismeréssel kapcsolatos eddigi munkáik folytatását jelenti. A biometriai piacon a fejlődés gyakorlatilag helyben topog és ezért új üzleti területeket kerestek.

A fényképezéshez használhatók hagyományos okostelefon-objektívek, illetve az NEC saját fejlesztése is, ami jóval hatékonyabb. A japán cég szeretné a megoldást mielőbb piacra dobni, azonban azt még egyelőre nem lehet tudni, hogy ebben mely vállalatok lehetnek a segítségére és a projekt mennyibe kerülhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #4
    Nem azért, de az eredeti iphone is "made in china" :)
  • eto demerzel #3
    a hangsuly itt van: "... a kifejlesztett különleges objektív segítségével..."
  • barret #2
    Itt Magyarországon nem a terméket nézi meg az ember,hanem az árcédulát!
  • Ender Wiggin #1
    az app futtatható a kínai hamis iPhone-on is? :-)