Berta Sándor

Minden okostelefon-tulajdonos Twitter-használóvá válhat

A mikroblog egyszerűen beépíthetővé teszi csevegőszolgáltatását a mobil alkalmazásokba.

A Twitter megpróbálja beépíteni termékét a különböző mobil alkalmazásokba, mindezt úgy, hogy az embereket ne zavarja a dolog. A stratégia első felét Dick Costolo, a Twitter vezetője mutatta be a cég fejlesztői konferenciáján. A Twitter első lépésként létrehozta a Fabric nevű új platformot, amelynek segítségével sokkal könnyebbé válhat az alkalmazások fejlesztése. A Fabric számos hasznos eszközt tartalmaz, amik segíthetnek a programozóknak a problémák megoldásában.

A tavaly megvásárolt MoPub segítségével a programozók különösebb felhajtás nélkül integrálhatnak majd mobil reklámokat az alkalmazásaikba, a Twitter pedig cserébe több százezer program esetében részesülhet a hirdetési bevételekből. A Fabric egyik másik eszköze a Digits, amelynél bárki a telefonszámának a megadásával létrehozhat egy új fiókot, így a bejelentkezéshez elegendő lesz a név és az e-mail helyett csupán a telefonszámot közölni, azaz nincs szükség jelszavakra sem. A megoldás már működik például a WhatsApp esetében. A Twitter terve az, hogy a Digits szabvánnyá váljon. A Digits már 216 országban és 28 nyelven elérhető, s kompatibilis az Androidra, az iOS-re készített, illetve a webes szoftverekkel.

Jeff Seibert, a Twitter mobil platformjának vezetője szerint ha olyan eszközöket kínálnak, amiket minden fejlesztő jónak fog találni és amelyeket nagyon egyszerűen integrálhatnak majd a termékeikbe, akkor ez számukra kifizetődő lesz. Mat Honan, a The Wired munkatársa viszont az új platformot egy trójai falóhoz hasonlította, ugyanis még annak is állandóan a Twittert kellene használnia, aki amúgy nem is regisztrálta magát a szolgáltatásra. Október közepén derült ki, hogy a mikroblogot használóknak Franciaországban lehetőségük lesz az üzeneteik mellett pénzt is küldeni. A Twitter és a Banques Populaires Caisses d'Epargne (BPCE) francia bankcsoport képviselői tárgyalásokat folytatnak az új szolgáltatás bevezetéséről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    Tehat fejlesztenek egy olyan platformot, amin keretlen reklamok jelenithetoek meg, ugyanakkor a felrakott alkalmazasok a telefon sajat telefonszamanak ismereteben (amit joreszt minden program lat) kepesek lennenek automatikusan regisztralni es uzeneteket kuldeni a twitter-re (a koltsegeket raterhelve a telefon tulajara), sot most vezetik be azt is, hogy akar penzt is lehessen kuldeni ugyanigy, manualis regisztracio vagy emberi jovahagyas nelkul.

    Komolyan gondoljak, hogy az uj rendszeruk nem kerul kapasbol egyszerre az adware, spyware es malware kategoriakba?