Gyurkity Péter

Több RAM és mobilfizetés az új iPad táblákban

Erre utal egy frissen kiszivárgott felvétel, amely két nappal előzte meg a hivatalos bemutatót.

Az új iPhone-páros szeptemberi bemutatkozását követően tudni lehetett, hogy az iPad-család frissítése lesz a következő fontos esemény az Apple háza táján, erre pedig még a héten, egészen pontosan csütörtökön sor is kerül. Ahogy az lenni szokott, külső híresztelésekből sincs hiány, most például egy fotó jelent meg a második generációs iPad Air tábla PC-ről, amelyből több következtetést is levonhatunk.

Ezek egyike – és ez talán a leginkább komoly érdeklődésre számot tartó részlet – a tábla készülék belső memóriájával, annak méretével kapcsolatos. Ezen a téren az almás cég szeptemberben némi csalódást okozott, hiszen akkor beigazolódtak az előzetes pletykák, és az új páros is maradt az iPhone 5 óta szabványnak számító 1 GB-os kapacitásnál. A most felbukkant felvételen azonban a NYÁK egy részét láthatjuk, itt pedig központi szerepet kapott az A8X chip, amelynek kissé elmosódott, ám valamennyire mégis kivehető számaiból a forrás 2 GB RAM jelenlétére következtet. Ezt ugyan még nem vehetjük biztosra, ám a tavalyi és idei kritikák alapján nem lenne meglepő, ha az Apple itt végre elszánná magát a duplázásra.

Ez pusztán a 64 bites architektúra alkalmazásával is szükséges lehet, hiszen egyedül emiatt 20-30 százalékkal több memóriára van szükség, az utóbbi időben pedig egyes alkalmazásoknál – különösen a Safari böngésző megnyitott füleinél – volt érzékelhető a memória állandó kipucolása, amely az A7 chippel szemben támasztott komoly követelményeket. Amennyiben hihetünk a forrásnak, itt most enyhül a processzorra nehezedő nyomás, ám a belső tároló mérete marad 16 GB, míg egyéb lapok arra számítanak, hogy az újgenerációs készülékek listáján emellett 802.11ac WiFi, Bluetooth 4.1, Touch ID, az Apple Pay támogatása, valamint (a külső esetében) egy új arany szín szerepel majd.

Az eseményen a cég a táblák mellett a Retina kijelzővel ellátott iMac számítógépeket és az OS X Yosemite névre keresztelt verzióját is bemutatja majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!