Gyurkity Péter

Továbbra is az Apple a legnépszerűbb márka

Ez azonban az adathalászok között is kiszemelt célponttá teszi a céget, amely új táblákkal készül.

Az Interbrand a napokban tette közzé a 100 legnépszerűbb márka globális listáját, amelyen továbbra is az Apple foglalja el az elsőnek járó helyet. Mi több, az almás cég egyetlen év alatt 21 százalékkal tudta növelni saját értékét, ezzel immár elérik a 119 milliárd dolláros szintet, ami csaknem duplája az ötödik helyen álló Microsoft 61 milliárd dolláros adatának.

A második helyen az internetes óriás Google áll, amely az előző évhez képest 15 százalékkal javított, és a maga 107 milliárdos súlyával nincs messze lemaradva a listavezetőtől. A Coca Cola 81,5 milliárddal ezúttal csak a harmadik helyre volt jó, míg az IBM már visszaesést és a negyediknek kijáró helyet volt kénytelen elkönyvelni. A lista további részein számos jól ismert nevet látunk, itt különösen szembetűnő a Facebook előrenyomulása, hiszen a tavalyi 52-ikről ugrottak elő a 29-ik helyre, 86 százalékkal növelve saját értéküket. Az Amazon, a Samsung és az eBay szintén javítottak, míg az Intel rontott tavalyi adatán.

Az Apple első helye az adathalászok területén is egyértelmű, legalábbis az Anti-Phishing Work Group (APWG) legutóbbi jelentése szerint. 2014 első felében az összes ilyen jellegű támadás 17,7 százaléka irányult a vállalat ellen, ami különösen azon iPhone-tulajdonosok számára volt fájó, akiket kizártak saját telefonjukról és váltságdíjat követeltek tőlük a szoftveres zár feloldása érdekében. Az elmúlt hetekben nagy visszhangot kapott fotó-kiszivárogtatások is valószínűleg az érintett hírességek Apple ID-jének feltörésével, eltulajdonításával függnek össze, de itt bőven kijutott az egyéb ismert márkáknak is, akik többszintű védelemmel fokozhatják biztonsági szintjüket.

Az Apple egyébként a maga részéről az új tábla PC-k bemutatására készül, ezek külső források szerint néhány napon belül az eddiginél nagyobb felbontással, valamint ujjlenyomat-olvasóval jelenhetnek meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #6
    Én leginkább coca colán vagyok kibukva, egészségtelen mégcsak szerintem nem is jóíz löttyből ekkora cég lettek.
    Egyébként ez szerintem csak olyan lista ha jól értem (javítsatok ki ha nem) hogy menny egy részvény értéke szorozva a részvények számával.
    Úgyértem a nintendorol volt hír nemrég, hogy kb 10milliárd dolláros a tartalékuk (100M wii+150m ds + kb 8játék/konzol arány nem csoda) aztán itt meg 4milliárd dollárt ér a cég? (mert a nagygép nem megy csak a 3ds) Persze ha valaki emiatt fel akarna vásárolni egy céget, akkor ennyiért nem kapná meg, mert amint híre megy egy felvásárlásnak egyből felmegy a részvényárfolyam.
  • sanyicks #5
    nem termelnek veszteséget a konzolgyártók, a jelenlegi generációban nem.
  • Macropus Rufus #4
    a cikk arról szól, hogy állitólag népszerű és ezért van a top1-ben. Samsung telefonokból 2013-van több mint 75milliót adtak el.
    Tehát ez jóval népszerübb mint az Apple bármely terméke. MS Windowsból is több fut a gépeken mint ahány Apple termék van.
    Az Apple megfogta a gazdagokat és a sznobokat. Ezeket meg pár millió majmolja, mert azt hiszik menők és valakik lesznek ha Apple cuccuk van. Jól csinálták az Apple emberei. Egy kőkazdagnak meg igazából a státusz számít az ár nem annyrta. (ezért tudják eladni nekik a millió dolláros telókat, amik semmit nem tudnak, csak aranyba vannak öntve). Tehát az Apple azért van ott ahol, mert az ár:érték aránya nagyon el van tolódva az ár felé. Igazából nem sok olyat tud amit a konkurencia eszközei ne tudnának, csak éppen fele annyiért.
    Ha a listán tényleg azért lenne elől az Apple mert annyira népszerű, akkor a világon pl. a legnépszerübb mobil.op. rendszere nem az Android lenne, a desktop gépeken nem a WIndows futna, hanem valamelyik OSX verzió stb... De ez nem így van. Csak Windowsból több van a piacon mint az összes Apple termék együttvéve.
  • asgh #3
    Mivel kapitalizmusban minden annyit ér, amennyit megadnak érte, ezért annak a kifejezésnek, hogy "túlárazott" nincs sok értelme.
    Ha a "túlárazott" alatt azt érted, hogy hasonló alkatrészekből más márkák jóval olcsóbb készülékeket árulnak, vagy hogy más cégek ár/teljesítménye jobb, akkor sincs értelme "túlárazásról" beszélni, legfeljebb vannak a piacon eltérő üzleti modellek.
    Az apple pl. a hardver árába építi be az ingyenes OS és a mellékelt szoftverek és ingyenes szolgáltatások árát. A konzolgyártók ezzel szemben a hardveren veszteséget termelnek, míg a licence díjakon és a szolgáltatáson keresnek.
    Az árcédula tehát önmagában semmit nem jelent, mert ha _csak_ annyi kellene ahhoz, hogy egy cég a világ leggazdagabbja legyen, hogy jól megnyomja a ceruzát az árcédulán, akkor tutira nem az apple lenne az élen, hanem valamelyik magyar szolgáltató vagy bank. :)
  • Macropus Rufus #2
    pontosabban, ennyi zséjük van. Mivel az Apple eleve túlárazza az eszközeit ezért nem meglepő, hogy ő van az élen.
  • Macropus Rufus #1
    ez nem népszerűségi lista, hanem piaci érték lista.