SG.hu

Megkerülhetetlen az üzleti dokumentumok digitalizálása

Jelentős átalakuláson megy keresztül a dokumentumkezelés. Mind inkább megkerülhetetlen szerepet kap az üzleti dokumentumok digitalizációja, ami jelentősen átrendezi a bevételek alakulását is. A Wintergreen legfrissebb előrejelzése szerint 2020-ra megduplázódik az a jövedelem, amit a piaci szereplők elérhetnek ezen a területen.

A Business Document Work Process Management, (röviden BPO) az üzleti, papír alapú dokumentumok digitalizációját jelenti. A WinterGreen kutatócég frissen kiadott tanulmányában a digitális képalkotási szektor fejlesztéseit és előrejelzéseit veszi számba. Arra a megállapításra jut, hogy ebben a szegmensben 2013-ban a gyártók bevétele összesen 6,5 milliárd dollár volt világszerte. 2020-ra viszont közel 50 százalékos növekedést jósolnak a piaci szereplőknek, a realizálható jövedelem pedig akár a 13,6 milliárd dollárt is elérheti. A Xerox jelentős fejlesztéseket hajt végre ezen a területen és évről-évre növeli piaci részesedését a BPO szolgáltatók közt.

A kiadott közleménye szerint a drasztikus növekedés részben a jelenlegi átmeneti állapotnak is betudható. Ma még a papír alapú adatkezelés a jellemző, de a vállalatoknál a biztonságos működés érdekében egyre nagyobb erőforrásokat bevetve törekednek a dokumentumok digitális nyilvántartására is. Mind többen ismerik fel, hogy az adatok digitális kezelése nagyban megkönnyíti a kimutatások, elemzések készítését, a gördülékeny munkaszervezést, ügymenetet.

A BPO szektor növekedése főként az IT szakemberek erőfeszítéseinek az eredménye, akiknek fő célja a rendszerek futtatási idejének minimalizálása és a működési költségek csökkentése. Az így megtakarított összeget pedig új munkaerő felvételére, és a vállalat fejlesztésére fordíthatják.

A digitális képalkotás fejlődésének szintén erős tolóerőt biztosít a számítógépipar rohamos növekedése, valamint az okoseszközök mindennapivá válása. Öt éven belül – az előrejelzések szerint – a teljes felnőtt lakosság rendelkezni fog okostelefonnal, és a különböző alkalmazások, összekapcsolódó eszközök segítségével a mindennapi élet is jelentős fordulatot vesz. Elengedhetetlen lesz az információ digitális tárolása, de ez nem jelenti egy az egyben a papír alapú dokumentáció eltűnését, csupán a háttérbe szorulását. Továbbá a szkennelő és képalkotó berendezések tömegcikké válásával hamarosan applikációk formájában is megjelennek a dokumentumok digitalizálását szolgáló platformok. A kompetitív környezetnek köszönhetően a fejlődés töretlenül folytatódhat a dokumentumkezelés világában – állapítja meg a Wintergreen friss elemzése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!