Berta Sándor

Okosórák terén egyelőre kivár a HTC

A gyártó "jegeli" a korábbi terveit és egy ideig aligha dob piacra okosórát.

A Pocket Lint magazin arról számolt be, hogy a HTC menedzsmentje az első termékbemutató és a vásárlóktól érkező visszajelzések után változtatta meg az álláspontját. Ugyan hivatalos nyilatkozat nincs azzal kapcsolatban, hogy a társaság miért szünetelteti a projektjét, de az kiszivárgott, hogy a döntés hátterében elsősorban a folyamatosan növekvő fejlesztési költségek állnak. Ezzel párhuzamosan nem lehetett látni, hogy egy ilyen termékre sikerül-e elegendő vásárlót találni, vagyis megtérül-e az eszköz kifejlesztésére fordított pénz.

A HTC egyelőre kivár és megnézi, hogy hova fejlődik ez a piac. Jelenleg még közel sincs őrület e termékek iránt, ez arra vezethető vissza, hogy eddig még egyetlen olyan piaci szereplő sem volt, amely egy valóban meggyőző koncepciót mutatott volna be. A jelenleg elérhető modellek viszonylag korlátozott funkcionalitással rendelkeznek és sokkal inkább az okostelefonok kiegészítőinek tekinthetők, amelyek lehetővé teszik az információk való kicsit gyorsabb hozzáférését, mintsem önálló termékeknek.

A HTC okosórája a Qualcomm Toq nevű modelljén alapult volna, ahhoz hasonlóan szintén Mirasol-kijelzővel szerelték volna fel. Cher Wang, a vállalat elnöke közölte, hogy néhány éve figyelik az okosórákat és hordható készülékeket, de hiszik, hogy először az akkumulátor- és az LCD-problémákat kell megoldaniuk, ezek ugyanis meghatározó gondok a felhasználók számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    Ha esetleg valamivel nagyobb meretben, alkarra fektetett kivitelben keszitenek el, oled kijelzovel es termesztesen teljes erteku keszulekkent, akkor lenne ra piac. Pl. azon esetekben, amikor az ember magan akarja hordani a keszuleket, de kenyelmetlen zsebbol allandoan elovenni. Mondjuk meg a fektetett valozat is csak max. 3 inches lehet az alkar szelessegenek fuggvenyeben es ertelemszeruen 1 kezes hasznalatra kell optimalizalni, mivel a felhasznalo csak a masik kezevel eri el. Mindezek mellett a headset is kotelezo, ha nem akarunk ugy telefonalni, mint Michael a Knight Rider-ben. Ezek utan meg akar ertheto is, hogy miert nem akar a htc beszallni a piacra. Az ennel nagyobb kerdes az, hogy az apple valtozata elerjed-e.