Berta Sándor

A mai tinédzserek inkább írnak, mint beszélnek

Aligha hittük volna pár évvel ezelőtt, hogy eljön az az idő, amikor az e-mail elavultnak fog számítani.

A mai tinédzserek körében a telefon már nem divatos, sőt, az e-mail is kezd régimódi lenni. A 2000 után született fiatalok teljesen másként kommunikálnak, mint az idősebbek és a mai 6 évesek jobban ismerik a számítógépet, mint egy 45 éves. Ez derült ki a brit Office of Communication tanulmányából.

Volt idő, amikor a gyerekek először járni, majd futni és beszélni tanultak meg, később pedig már úszni és kerékpározni is tudtak. Ma már a futás mellett megtanulják kezelni az okostelefont. S ez csak az egyik különbség. A mai fiatalok nem sokat beszélnek és ha kommunikálnak, azt vagy SMS-ben teszik, vagy a közösségi portálokon keresztül. A 12-15 év közötti korosztályba tartozók csupán 3 százaléka kommunikál kizárólag telefonhívásokon keresztül. Mindez komoly kontrasztot jelent a mai középkorúak szokásaihoz képest. A középkorúak az idejük egyötödében telefonálnak, egyharmadában pedig e-mailt írnak. Ugyanakkor a 45 évesek is intenzívebben használják a modern kommunikációs eszközöket és alapvetően több időt töltenek a másokkal való kapcsolattartással.

Nagy-Britanniában a felnőttek naponta közel 9 órán át e-maileznek, telefonálnak. Ez sokkal több idő, mint amennyit például alvással töltenek. Viszont mindez nem jelenti azt, hogy lemondanának a hagyományos kikapcsolódásról. A megkérdezetteknek átlagosan 86 könyvük van, ez hárommal kevesebb, mint tíz évvel ezelőtt. Egy átlagos CD-gyűjteményben pedig 80 lemez található.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #7
    Szemely szerint en az ugynevezett 'okos telefont' elsosorban kismeretu szamitogepkent hasznalom (raadasul full qwerty-s). Arra jo, hogy utazas kozben megnezze az ember a hireket, forumokat, stb. Peldaul az utolso ursiklo inditast mar eppen egy buszon ulve egy okostelefonon neztem eloben (video stream-en). Ezen kivul fotozok vele, zenelejatszokent es radiokent hasznalom. Es neha telefonalni is szoktam rajta, persze headset-tel, mert egyreszt nem fogom a fejemhez nyomni bekapcsolt radioadoval, masreszt sokkal kenyelmesebb ha az utcan/jarmuvon/boltban mindket keze szabad az embernek beszelgetes kozben. (a munkahelyen es otthon inkabb kihangositom a vezetekest is) Az, hogy az ugynevezett 'regi' generacio tagja vagyok abban is latszik, hogy alapvetoen szivesebben es tobbet beszelgetek eloben.

    Viszont ha vegre elterjednek a kozvetlenul csatolt interface-ek, azaz egy ember ugy is tudja majd hasznalni a gepet, hogy semmilyen fizikai mozgast nem kell vegeznie, akkor varhato, hogy sokan mar a beszed helyett is igy fognak kommunikalni, meg akar a melletuk allo emberekkel is...
  • GaborT28 #6
    "A mai tinédzserek inkább írnak, mint beszélnek" .... és még milyen rosszul! Hánynom kell, amikor például a GooglePlay-en a játékok alatti hozzászólásokat olvasgatom.
  • Fbn Lx #5
    nem értem miről beszéltek, én telefonon maximum játszok vagy könyvet olvasok, ha éppen előveszem
    emellett viszont szeretek mindenféle eszköz nélkül csendben elmélkedni a buszon, vagy az utcán sétálva
    nekem nem tűnt fel, hogy az átlag ember kevésbé lenne szociális, mint régen volt. ha így is van, az engem egyáltalán nem zavar, mivel az átlag ember még mindig jóval szociálisabb, mint én. engem továbbra is az lep meg, hogy hogyan képesek az emberek ennyit kommunikálni egymással. az, hogy ennek egy része valószínűleg áttevődik a verbális kommunikáció helyett más platformokra, semmiféle különösebb jelentőséggel nem bír, csupán követik az emberek a kézenfekvőség és energiaminimum elvét a hétköznapjaikban
  • xpek55 #4
    Én sem értem, hogy mi az értelme ennek a túlságosan gyors technikai fejlődésnek. Ja! A profit... Legalábbis számomra ez cseng hihetőnek, amikor hallom, hogy hová fejlődik tovább a technológia. Nincsen egyáltalán semmi bajom sem a technikai fejlődéssel, de az, hogy az ember már az utcára is "kiviszi" az internetet és még a legjelentéktelenebb információmorzsát is amire tudtommal senki sem szokott kíváncsi lenni. Az szerintem közel sem elfogadható. Nekem is van "intelligens" telefonom, de nem raktam rá a facebook-ot és egyszerűen értelmetlennek találom, hogy tele szemeteljem fölösleges dolgokkal a szájber (cyber) teret amikor még tudtommal létezik ez a fogalom, hogy magánszféra... Számomra létezik még ez a szentséges fogalom.

    Sajnos sokan így csinálják, de ez is csak azt mutatja, hogy ki az, aki gondolkozik (még), és ki az, akit csak visz előre az ár egy ismeretlen cél tekintetében.

    Nekem ez a 4K-s monitor sem tetszik. Egyszerűen fölöslegesnek tartom még ezeket. Sőt! Magam a tabletet, és az "intelligens" telefont nem adnám egyszerűen "mezei" felhasználó kezébe. Ki tudja, hogy hány munkahelyen lehetne hasznos ez a két kütyü. Szerintem még ezek a "tégla" telefonok vígan megfelelnek a mostani felhasználók zömének. Hát mit csinál a legtöbb ember a telefonnal? Tudtommal telefonál, vagy sms-sezik. Jó! Van aki még fényképezőgépként használja. Az még bőven elfogadható. De úgy önmagát az egész koncepciót kicsit erőltetettnek és elsietettnek érzem/látom.

    Tabletet mondjuk építészetben hasznosnak tartanám, amikor mondjuk az emelőt, amit ember irányítana enélkül a szerkezet nélkül. Azt egy Tablet segítségével még biztonságosabb is lehetne mozgatni. Ezzel is egy életet nem veszélyeztetve.

    Az okos telefon, amit magam csak "intelligens" telefonnak nevezek. Azt nyugodtan lehetne irodákba a nyomtatható dokumentumok miatt hasznosítani. Pillanatnyilag most csak ez a két szakma jutott eszembe, ahol még volna is minimális haszna... Bár itt is csak a fantázia fog határt szabni, hogy mire lesz ez még jó.

  • Molnibalage #3
    Bringásként frászt kapok attól, amikor telefonba/tabletbe fulladó zombik miatt kell vészfékeznem, mert a marhája úgy lép le a járdáról, hogy körül sem néz rendesen. Ha otton vagy cégnél vagyok sokat használom a netet és fórumozok, de könyörgöm eszembe sem jut onlie lenni, ha máshol vagyok. Pontosan azért megyek el, mert mást akarok csinálni. Képtelen vagyok megérteni azokat, akik lógnak a neten és FB-n és minden szart megosztanak magukról.
  • AgentKis #2
    Számomra éppen ez a jó oldala! Úgy tudok gyakorlatilag "remeteként" élni, hogy közben ezen zombik között mozgok a valós térben! Engem ez szórakoztat! ;-)
  • ntex #1
    Van jó és rossz oldala is a dolognak. Jó hogy fejlődik a technika, ezzel együtt az új fiatalok beleszületnek az új dolgokba, készséggel fogják őket használni, viszont rossz oldala hogy sokkal "cyber zombisabb" a mai társadalom mint a régi. Megyek busszal vagy sétálok az utcán, mindenhol ugyaanzt látom: 10 emberből (főleg fiatalok) 6-7 a telefonját /tabletjét nyomkodja, facebookozik, skypeol, mittomén. Teljesen megváltozott a társadalom, gyakorlatilag akinek nincs ilyen facebook képes telefonja vagy számítógépe az gyak. nem is létezik.