Berta Sándor

Csökkenőben az Apple tabletek iránti kereslet

A kaliforniai cég kevesebb iPad készüléket adott el, de Tim Cook vezérigazgató nem tart komoly visszaeséstől.

A menedzser szerint ez nem olyan dolog, ami miatt aggódniuk kellene, és az iPad továbbra is a piac meghatározó szereplője. Cook elemzők előtt azt mondta, hogy a táblagépből a legutóbbi negyedévben Közel-Keleten, Kínában és Ázsiában, vagyis pont az olcsó készülékek fellegvárainak számító régiókban, illetve országokban értékesítettek az eddiginél jóval többet.

Az IDC piackutató cég májusban a teljes piac kapcsán módosította az eladási előrejelzését, így az idén szerintük a cégek a több mint 260 millió helyett várhatóan csak 245 millió eszközt értékesíthetnek. Ez azonban az előző esztendőhöz képest még így is 12 százalékos növekedést jelentene. Az okokról a szakemberek eltérően vélekednek, viszont abban egyetértettek, hogy az emberek a vártnál sokkal hosszabb ideig használják a tábla PC-iket.

Cook közölte, hogy a legutóbbi negyedévben minden második vásárló volt "iPad-újonc" és továbbra is bíznak abban, hogy a következő években több táblagépet fognak eladni, mint klasszikus PC-t. Meggyőződésük, hogy ez a termékkategória még csak az út elején tart és hatalmas lehetőségek rejlenek benne. Az Apple számára új esélyt jelent az IBM-mel nemrég megkötött együttműködési megállapodás is, hiszen így több iPad kerülhet a cégekhez és az eszközök még nagyobb szerepet kaphatnak a mindennapi munkában. Cook ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy ő már a feladatai nyolcvan százalékát egy iPad készüléken végzi el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!