Gyurkity Péter

Hajlított iPhone 6 kijelző szivárgott ki

A beszállítók készülnek a sorozatgyártás beindítására, az első képek pedig máris felbukkantak a világhálón.

Június utolsó napjaiban olvashattunk arról, hogy az Apple kínai beszállítói szeretnék időben beindítani a sorozatgyártást, ám ez komoly terheket ró az érintett cégekre. A Foxconn például 100 ezer új alkalmazottat vesz fel, míg a Pegatron harmadával növeli a létszámot. A munka a napokban indul el, ám az első képekre már nem kell többet várnunk.

A világhálón ugyanis máris felbukkantak az első ilyen kiszivárogtatások, amelyek révén közelebbről is szemügyre vehetjük a hatodik generáció első tagját, pontosabban annak külsejét és a kijelző paneljét. A képeken a 4,7 hüvelykes, vagyis a kisebbik példány látható, ezeken rögtön össze is hasonlíthatjuk a fekete és a fehér változatot, a legnagyobb érdekesség azonban a panel formája, hiszen ez a jelek szerint hajlított lesz, legalábbis a kijelző szélein. A szakértők szerint ez arra utal, hogy az Apple még nagyobb hangsúlyt fektet a simításokkal történő vezérlésre, a hajlított szélek ugyanis kényelmesebb ujjmozdulatokat tesznek lehetővé a kijelző külső részein.


A 4,7 hüvelykes iPhone 6 valamivel nagyobb, egészen pontosan 960 x 1704 pixel felbontást támogat, ehhez az új Apple A8 chip, valamint jobb üzemidő társul majd (ez utóbbi a voice call motor, vagyis VCM révén). Új érzékelők, köztük barométer kaphat helyet a készüléken, míg a KGI Securities elemzői szerint jobb kamerát is kapunk, bár az optikai képstabilizáció (OIS) csak a nagyobb, 5,5 hüvelykes érintőképernyővel érkező példányokon lesz megtalálható. A kijelző korábban beígért tartósabb, ellenállóbb bevonata szintén a nagyobb testvéren kapna helyet, bár erről még ugyanúgy nincs hivatalos információ.

Ahogy azt említettük, a sorozatgyártás most, a hónap első hetében indul el, a bemutatóra azonban minden bizonnyal szeptemberig várnunk kell.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #1
    Mifelénk Magyarországon ezt nem hajlítottnak hívják, hanem lekerekítettnek.