MTI

Több száz embert akar felvenni az IT-Services Hungary

Jelentős létszámbővítés előtt áll az informatikai szolgáltató IT-Services Hungary Kft. (ITSH). A cég toborzó kampányt indított, amellyel több száz magasan képzett szakember felvételét célozta meg - mondta el Bőthe Csaba, a vállalat ügyvezető igazgatója.

A tervek szerint év végéig 300 új szakembert alkalmaznak, amivel az ITSH magyarországi létszáma eléri a 3900-at. A vállalat már ma is Magyarország legnagyobb IKT foglalkoztatója és a létszámbővítéssel tovább erősíti pozícióját a piacon - fejtette ki az ügyvezető igazgató. Magyarországon is komoly karriert lehet építeni ebben az ágazatban, amit Bőthe Csaba szerint az is mutat, hogy a vállalat Angliából, Hollandiából és Belgiumból is csábított már haza magyar munkavállalókat.

Az IVSZ (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége) korábban közölt adatai szerint az informatikai és távközlési (IKT) piacon 2013-ban 10 ezer betöltetlen álláshelyet regisztráltak, amennyiben a munkáltató cégek betöltenék a hiányt, 120 milliárd forinttal növelné a bruttó hazai terméket (GDP). Az IT-Services Hungary Kft. 2012-ben 3040 embert foglalkoztatott, 2013 év végére a létszám 3435 főre emelkedett, idén májusra pedig már 3617 munkavállalóval rendelkezik. Az ITSH a német T-Systems International magyar leányvállalata.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • javaslat #3
    Épp a minap voltam náluk állásinterjún, de már előre közölték, hogy ez csak egy próba lesz mert állás az nincs :) Felsőfokú végzettséggel és több éves IT tapasztalattal (igaz nem vagyok programozó) azt a tanácsot kaptam, hogy perfekt angollal a jövőben pályázhatok hozzájuk telefonos helpdeskesnek :)) Tehát hanyagoljuk a szakember, a keresnek/alkalmaznak/felvesznek és hasonló szavakat. Vicc az egész. A karrier és előrelépés lehetőségét pedig nem láttam, ha nem vezetőként kerülsz oda, nem is lesz az belőled ott.
  • Balu777 #2
    Csak annyit az egészhez még hozzátennék, hogy ugyanazért a pozícióért az ITSH-n belül Pécsen adnak 150-et, Debrecenben 180-at, Bp-en pedig akár 200 felett. Ezen kéne kicsit elgondolkodni először.... Bp-en a pécsi szintű bérjuttatásokkal kutya se dolgozna nekik. Na jó kivéve a sap programozók, azok ott szent tehenek és annyit kérnek amit nem szégyellnek, mert azokból erős hiány van. :)))
  • vision5 #1
    Bárcsak ennyire egyszerű lenne...