Gyurkity Péter

Vonzó árat kapott a Moto E, kiegészült a Moto G

A pletykáknak megfelelően mindkét készüléket bejelentették, mégpedig kifejezetten kedvező áron.

A napokban számoltunk be arról, hogy a Motorola egyszerre több új telefont is bejelentene, ezek pedig nagyjából a korábbi pletykáknak megfelelő specifikációval érkeznének. A cég londoni rendezvényén most hivatalosan is lerántották a leplet az új Moto E okostelefonról, valamint a Moto G kiegészítéséről.

Az új Moto E a G-változat esetében már megfigyelt törekvés folytatásaként értékelhető, hiszen itt ezúttal is a mainstream szegmenst célozzák meg, tűrhető hardveres jellemzőkkel és kellemes árral megspékelve az ajánlatot. Egy rövidebb videó már elérhető a készülékről, de a megjelenés sincs már messze, hiszen erre az Egyesült Királyságban még a héten sort kerítenek. Addig is végigfuthatunk a specifikáción, amely a pletykák révén már sokaknak ismerős lehet: 4,3 hüvelykes, 960 x 540 pixel felbontást támogató Corning Gorilla Glass 3 kijelző, 1,2 GHz-es ikermagos Snapdragon 200 chip, 1 GB RAM, egy 1980 mAh-s akkumulátor, valamint egy 4 GB-os belső tároló, amely microSD révén tovább bővíthető.


A hátoldalon egy 5 megapixeles kamera kapott helyet, ez azonban flash nélkül érkezik, az előlapon pedig hiába is keresnének annak társát. Elérhető viszont a dual-SIM opció, számos eltérő szín közül választhatunk, a támogatott technológiák listáján pedig a 802.11 b/g/n WiFi mellett a Bluetooth 4.0 LE is megtalálható, bár a 4G-elérés itt hiányzik. A készülék pontos mérete 124,8 x 64,8 x 12,3 mm, súlya 142 gramm, ára pedig hűségszerződés nélkül is mindössze 89 font, illetve 129 dollár. A szoftveres oldalon az Android 4.4 KitKat fut.

Az Amazon oldalán eközben feltűnt a Moto G LTE-eléréssel kiegészített változata is, a londoni rendezvényen pedig nem sokkal ezt követően jelezték, hogy a telefon több mint 40 országban valóban befut, mégpedig 219 dolláros áron.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rajdi #3
    Most azt a kis segédfény ledet a kamerához miért nem tudták belerakni? Persze tudjuk hogy nem sokat ér, de még is... Én nem is nézem tovább azt a telót ha érdekelne sem, amiben nincs benne. Gondolom nem csak én vagyok ezzel így.
  • asysoft #2
    Ahogy nézem, 40e ExpanSys-on, kártyafüggetlenül. Szép. Kíváncsi leszek, mennyire lesz gyors - Nexus 4-gyemmel nem volt semmilyen problémám ilyen téren, igaz, ebben gyengébb hardver van. Ha fél évvel korábban jön, könnyen lehet, hogy ezt választom.
  • M2 #1
    Én egy ilyen Moto E-t veszek második telónak. Aztán ha nem lesz vele gond, előléptetem.