Berta Sándor

Fizetési szolgáltatás bevezetését tervezi az Apple

Lapértesülés alapján a kaliforniai konszern új területen jelenne meg.

A Re/Code IT-oldal arról számolt be, hogy a társaság intenzíven dolgozik egy elektronikus fizetési szolgáltatáson és ehhez két vezetőt is keres. Két bennfentes elmondta, hogy az óriáscég nagyon komoly erőfeszítéseket tesz ezzel kapcsolatban.

Az Apple már feladott két álláshirdetést, termékmenedzsert és az elektronikus fizetési megoldásokkal kapcsolatos üzletfejlesztési vezetőt egyaránt keres. Az új hírek megerősítik a korábbi információkat., ugyanis az elmúlt egy évben már volt az elképzeléshez kapcsolódó elemzői előrejelzés, sor került szabadalmi bejegyzésekre és januárban a The Wall Street Journal arról írt, hogy a vállalat a jövőben az ügyfeleinek lehetővé akarja tenni azt, hogy egy iTunes-számlán keresztül különböző árucikkeket (ruházat stb.) és szolgáltatásokat (taxirendelés stb.) rendeljenek meg.

A Re/Code úgy vélte, hogy akár a PayPal céggel való együttműködés vagy a Square felvásárlása is felmerülhet, az ezzel kapcsolatos híreket azonban sem Anuj Nayar, a Paypal, sem pedig Trudy Muller, az Apple szóvivője nem kommentálta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!