SG.hu·

Új funkció miatt lesz támadható a Facebook

Új funkció miatt lesz támadható a Facebook
A Nearby Friends segítségével a tengerentúli felhasználók megtudhatják, hogy éppen hol vannak a barátaik.

Olyan funkciót integráltak a közösség platformba, ami rendkívül hasznos lehet, ugyanakkor adatvédelmi okokból aggályos is. A Nearby Friends egyelőre kizárólag az Amerikai Egyesült Államokban működik. A lényege, hogy amennyiben két ismerős nagyjából ugyanazon a területen tartózkodik, akkor rövid üzenet értesíti őket erről az okostelefonjukon, azaz könnyen találkozhatnak, ha akarnak. Amennyiben az adott személyek mozgásban vannak, akkor a Facebook megmutatja, hogy melyik városban vagy kerületben tartózkodnak éppen.

A társaság igyekezett már előre felkészülni az adatvédelmi kritikákra és egyeztetett nem csupán a washingtoni politikusokkal, hanem az adatvédelmi szakemberekkel is. Csak a megbeszélések után vezette be az új funkciót. Az eljárást Justin Brookman adatvédelmi szakember meg is dicsérte, mondván az oldal képviselői elég jól körülírták, hogy min gondolkoznak és a visszajelzéseket is figyelembe vették.

Fontos kiemelni, hogy a Facebook másképp járt el, mint a többi termék vagy funkció bevezetésekor, a Nearby Friends ugyanis nincs alapból aktiválva, hanem csak akkor érhető el, ha ezzel kapcsolatban a felhasználó döntött. Emellett csak annak a személynek a tartózkodási helye látható, aki szintén aktiválta a szolgáltatást. A felhasználók láthatják azt is, hogy melyik ismerősük akarja őket tájékoztatni a tartózkodási helyéről. A TechCrunch IT-oldal kiderítette, hogy a Facebook a tartózkodási helyekkel kapcsolatos adatokat később felhasználná hirdetési célokra.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Kriti832014. 04. 23.. 15:37||#2
Legalább könnyebben tudják majd az NSA-nél követni a népet, hajrá!!
© endrev2014. 04. 23.. 04:22||#1
Ha meghatározhatom azt a belsõ kört, aki érintett lesz ebben, akkor rendben van a dolog.d