MTI

Maximálná a kártyás fizetések díjait az Európai Parlament

Hitelkártyák esetében 0,3 százalékban, betéti kártyáknál pedig 0,2 százalékban vagy 7 centben maximálná az Európai Parlament (EP) azokat a díjakat, amelyeket a bankok a kártyás fizetéseknél számítanak fel - közölte az EP sajtószolgálata.

Az Európai Bizottság adatai szerint ezek a díjak több mint tízmilliárd eurós terhet rónak évente a kereskedőkre és a fogyasztókra az Európai Unióban, és erről a vásárlók a legtöbb esetben nem is tudnak. Jelenleg a díjak tagállamonként is különbözhetnek, mert azokról minden ország versenyjogi hatósága maga dönt. A kereskedők minden kártyás tranzakció után fizetnek, ennek költségeit pedig beépítik az árakba.

A parlament által elfogadott szabályok egy évvel a jogszabály hatályba lépése után lépnének érvénybe, ám a rendes jogalkotói eljárás keretein belül erről még a tagállamok szakminisztereit tömörítő tanácsnak is döntenie kell, majd az EP és a tanács álláspontját összhangba kell hozni, "össze kell békíteni", hogy megszülethessen az új uniós jogszabály.

Ezzel párhuzamosan döntött az Európai Parlament az elektronikus fizetést biztonságosabbá tevő szabályokról. Ezt a műszaki fejlődés és a piaci környezet változása miatt tartja indokoltnak az EP, amely emellett azt is közölte, hogy az új szabályok értelmében az ügyfeleknek az internetes fizetéskor tájékoztatást kellene kapniuk az online-fizetés összköltségéről, a teljesítés időpontjáról, a szolgáltató elérhetőségéről, és az alkalmazott átváltási árfolyamról is.

Az új szabályok azt is tartalmazzák, hogy a jogtalan kifizetéseket azok észlelése után 24 órán belül vissza kellene téríteni az ügyfeleknek, akik viszont 50 euróig kénytelenek lennének állni a jogosulatlan felhasználásból származó veszteséget, ha kártyájukat ellopják, vagy elvesztették.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!