SG.hu

Szervertéren nagyon elégedett az Intel

Ez az egyre növekvő adatmennyiségeknek, és azok feldolgozási igényének köszönhető. Hordozható eszközök terén viszont lemaradtak.

Sajtóbeszélgetést tartott az Intel, ahol Gacsal József, a társaság üzletfejlesztési igazgatója számolt be az általuk tapasztalt folyamatokról. "Ma már mindenbe lehet érzékelőt rakni: az árut és a vásárlót is nyomon lehet követni, és már messze túl vagyunk azon, hogy az eBay vagy az Amazon figyeli a vásárlási szokásainkat vagy hogy milyen termékből mennyit rendelünk. Nemrég jártam az Audinál és a Mercedesnél; csak öt perc van a megrendelt, adott színű és felszereltségű ülés beszerelésére, ennyi ideig halad keresztül egy adott kocsi az állomáson. A hat-nyolc órás összeszerelési folyamatot végig érzékelőkkel figyelik."

"Pár évvel ezelőtt egy autó értékéből 20-30 százalék volt az elektronika ára, ma ez már 40-50 felé közelít. Alapfelszereltség már a mindenféle radar, kamera, érzékelők hada, nagyon sokról közülük azt sem tudjuk, hogy a világon van. Voltam a gumikról ismert Continentalnál, ők kétféle féket gyártanak. Az egyik egy primitív, mechanikus dolog, ez a drágábbik, és van egy mindenféle érzékelőkkel felszerelt csodafék. Utóbbi az olcsóbb, mert azt szerelik minden autóba, előbbit pedig szállítják a Bugattinak és más prémium márkáknak, akik azt mondják, hogy nem engedhetik meg maguknak, hogy az elektronika miatt nem áll meg az autó. Ez nagy tanulság volt nekem, de mutatja, hogy merrefelé megy a dolog, és miért beszélünk irdatlan adatmennyiségekről."


"Az emberek maguk is rengeteg anyagot állítanak elő, videókat, képeket, leírt szövegeket, és akkor még pl. az egészségügyről nem is beszéltünk. Ezek csak kiragadott példák, de jól mutatják, hogy mekkora adatmennyiség keletkezik egy-egy helyen, amit utána le kell menteni és el kell rakni." Az üzleti vezetők ezek alapján gyakorlatilag azonnal akarnak dönteni, ezért a cégeknél nagyon felértékelődött az informatikai vezető (CIO) szerepe, egyre fontosabb az adatbányászat és az üzleti intelligencia.

Elmondta, hogy a tempót lehet tartani műszaki téren, mivel az SSD és az un. in-memory computing, azaz a memóriára épülő megoldások (pl. SAP-HANA) elég fejlettek ehhez. Egy ilyen gyorsulás az üzleti folyamatokra is komoly kihatással van. "Volt egy projektünk nemrég Magyarországon, ahol egy üzleti lekérdezés 24 óra alatt futott le. Ez a feldolgozási idő a rendszer lecserélése után fél óra alá csökkent. A vevő elgondolkodott, hogy ezután hogy fog dolgozni, mert eddig egy napot várt, így volt beállítva minden." Ugyanezt kicsiben az átlagfelhasználók is érzékelhetik. "A régi PC-men reggelenként mire bebootolt és betöltődött a vírusirtó stb. elmentem borotválkozni, SSD-vel pedig visszanéztem az ajtóból, és láttam a bejelentkező képernyőt. Átalakult a reggelem. Ugyanez van a cégeknél is, tudnak mással foglalkozni."


Szerinte állami oldalon sajnos ez az átalakulás még nem ment annyira át, pedig megfelelő infrastruktúrával, rajta futó rendszerekkel időt és embereket szabadítana fel, nagyon nagy számokkal lehetne dobálózni. Ennek hiánya azért is baj, mert elmondása szerint manapság az üzleti felhasználású megrendelések többsége az állami szférából érkezik, ráadásul itt lát egyfajta igénytelenséget, nem feltétlenül szakértői döntések születnek, ami kihat a háztartásokra is. "Az olcsó gépeket még ma is viszonylag jól el lehet adni, és vannak a gamerek, akik elviszik a legdrágábbat. A kettő közötti rész úgy ahogy van hiányzik."

"Mi is egyre inkább új utakra tévedünk. Az Intel memória- és processzor gyártóból átvedlett platformgyártóvá, ma pedig már kezd a dolog még tovább szélesedni. Megjelentek a palettán a szoftverek is, ahol leginkább nyílt forráskódú dolgokra kell gondolni. Nyilván a hagyományos platformok (alaplap, hálókártya, stb.) megmaradtak, és a házi feladat az, hogy a memóriát a minél nagyobb sebesség érdekében közelebb tudjuk a processzorhoz. Ebbe az irányba nagyon nagy erőfeszítések vannak, hogy ez tovább gyorsuljon."

"Az alaptermékeknél nőni fog a testre szabottság. Elmozdulunk attól, hogy van a Xeon, amivel minden feladatot kitűnően meg lehet oldani. Ez a kalapácsos ember nézőpontja. Most már többféle Xeonról beszélünk és megjelent mellette az Atom, ami részterületeket, leginkább a webszervereket tudja lefedni. Megjelent az akár 51 magos Xeon Phi, ami kifejezetten a nagy párhuzamosságú feldolgozásokra való. Ez sem egy csodafegyver, itt nagyon fontos, hogy az adott feladat valóban jól párhuzamosítható legyen, mert általános dolgoknál jobb a Xeon. A számítógépeknél is kezd kialakulni egy hierarchia, van egy főnök aki kiosztja a munkát, és alatta azt valaki végrehajtja. Változnak a termékeink, és egyre inkább célterületekre optimalizálva jelennek meg. "

"A szoftverfejlesztésben is látunk egy változást. Eddig belülről kifelé ment a dolog, tehát ha házon belül jól ment valami abból megpróbáltak felhő alapú szolgáltatást csinálni, de lassan fordul a kocka, azaz ami jól megy a felhőben, ellenben a cég nem szeretné kivinni az adatait a kapun, azoknak megcsinálják házon belül is."

Az ARM szerverpiaci erősödését figyelik, de úgy látja, hogy mindenhol nagyon nagy visszatartó erő, hogy az alkalmazásokat újra kellene írni. Ami jól működik, azt néhány dollár megtakarításért nem cserélik le. "A Xeon Phinél nagyon nagy segítség, hogy az egy x86-os processzor. Akinek már van x86-os kódja, és csak annyit kell csinálnia hogy optimalizálja, szemben azzal, hogy újraírja, az erősen elgondolkodik. A másik oldalról ár - teljesítmény terén mi is fel tudjuk venni a kesztyűt."

"Szerveroldalon jól állunk, tablet és okostelefon téren igyekezünk." Utóbbiak terén elismerte, hogy termékeik a jelenlegi áron eladhatatlanok, hiszen ugyanazon gyártó Intel - Windows tabletje majd kétszeresébe kerül az ARM - Android megoldásnak. Ez az árkülönbség szerinte nem elég gyorsan csökken, marketing okokból egyik napról a másikra semmiképp nem várható, csak új modellek megjelenésével, egy-két termékváltás után történhet meg, hiszen meg is kell azt magyarázni. A vásárlók ma a Windows 8.1-es eszközökben jellemzően munkaeszközt látnak, és míg egy cég számára jól lehet az előnyeivel érvelni, otthoni felhasználásra, puszta tartalomfogyasztásra jóval nehezebb eladni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Fefy #5
    Az eredeti kép alapján (http://wimages.vr-zone.net/2013/11/P1080598.jpg) nekem inkább tűnik toronyháznak, mint 4U-s szerverháznak (két gumi láb látható). Ezen felül van benne egy nvidia Quadro 600 is, szóval azért a Mario-nál egy kicsit több dolog futna el rajta, habár tény, hogy ezt a kis erőművet másra használnám :)
  • saxus #4
    Hja és a konfig árából össze lehetne rakni 2-3 játékra alkalmas gépet. Hiába, otthonra nem kell se a sok mag, se az ECC ram, se a redundáns táp, se a Xeon Phi.
  • saxus #3
    Valami random LGA2011-es szerver. Ott van 4 csatorna, procinként átlag 8 RAM foglalat. E5-26xx, plusz két Xeon Phi, ami még csak véletlenül sem grafikus kártya. Mindezt valami 4U-s Intel szerverházban.

    Játékra nem jó gép, grafikus teljesítmény 0*, CPU tekintetében lassabb magok vannak (szervernél inkább sok mag szokott kelleni általában, néhányszáz +Mhz-ért meg durván tud emelkedni az ár. Játékra meg bőven elég egy i5 és ECC ramra sincs szükség. :)

    * Egyébként is inkább távolról szokták adminisztrálni. Ha már rá kell dugni a VGA csatira valamit, akkor már nagyon nagy bajok szoktak lenni. Hja igen, VGA. Ezeken az alaplapokon nem szokott lenni DVI/HDMI/stb. :)
  • Cat #2
    Két xeon phi koprocesszor.

  • vax #1
    a legfelső képen milyen konfig lehet? két proci, két (intel?) grafkártya, 4 db memória bank?