Gyurkity Péter

Szolgáltató-független SIM-kártyák Hollandiában

Az ország ismét szembemegy az eddigi gyakorlattal, és engedélyezik a független SIM-kártyák használatát.

A holland szabályozó hatóság bejelentette, hogy a jövőben engedélyezik a menet közben programozható, az eredeti szolgáltatótól teljesen független SIM-kártyák piacra dobását és széleskörű alkalmazását. Ezzel nemcsak a felhasználók dolgát könnyítik meg, de újabb nagy esélyt adnak a saját kínálattal jelentkezni szándékozó gyártóknak.

A mobiltelefonokban használt SIM-kártyákat az egyes szolgáltatók árulják, és bár a számhordozás lehetősége a rendelkezésünkre áll, az még mindig nem jelenti az eredeti cégtől való teljes függetlenséget, hiszen a szolgáltatóváltással egyben a kártyánktól is kénytelenek vagyunk megszabadulni, itt egyedül az általunk kívánt telefonszámot tarthatjuk meg. A holland hatósági döntés eredményeként viszont a vásárlók a jövőben olyan kártyákhoz juthatnak majd hozzá, amelyeken keresztül bármikor, mindenféle korlátozás nélkül lehetséges lesz a szolgáltatóváltás.

A lépés kezdeményezői szerint számítani lehet egyes piaci szereplők tiltakozására és huzamosabb ideig való ellenállására, azonban maga az ágazat egészében véve mindenképpen profitálni fog ebből. Elég csak az egyes gyártókra, vagy a saját befolyásukat a mobil szegmensre kiterjeszteni szándékozó óriásokra gondolni, ezek a cégek (így például az Apple és a Google is) immár saját SIM-kártyákat adhatnak majd készülékeikhez, a vásárlók pedig a jelenleginél jóval több ajánlat közül választhatnának.

Problémát jelent viszont, hogy a szolgáltatófüggetlen SIM-kártyák számos országban - így például az Egyesült Államokban, Németországban és sok más államban - illegálisak. A gondok elkerüléséhez tehát a többi szabályozó hatóságnál is hasonló lépésekre lesz szükség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #2
    "ezek a cégek (így például az Apple és a Google is) immár saját SIM-kártyákat adhatnak majd készülékeikhez"

    Akkor meg már minek a SIM kártya... :-)
  • god25 #1
    Helyes! Tovább a helyes úton!