Berta Sándor

Nyitott Apple-t szeretne Steve Wozniak

Az Apple társalapítója a CeBIT-en tartott előadást és ismét tett néhány érdekes és meghökkentő kijelentést.

A 62 éves menedzser az idei CeBIT egyik legnagyobb érdeklődéssel várt előadója volt és nem is hazudtolta meg magát. Ugyan a kijelentései rendre komoly vitát kavarnak, de ez egyáltalán nem zavarja. Wozniak azt nyilatkozta, hogy magánemberként és a munkája során is iPhone és MacBook Pro készüléket használ. A számítógépek még mindig hihetetlenül fontosak a számára, de ma - a normális vásárlókhoz hasonlóan - ő is beáll a sorba, ha meg akar vásárolni egy új terméket.

Viszont az általános érdeklődése megmaradt: rendszeresen vesz különböző kütyüket, pusztán azért, hogy megtudja, hogyan is működnek és miként építették őket. Erre a "barkácsoló énjére" a mai napig rendkívül büszke, s vannak különc dolgai. Volt például, hogy egy egész nyáron át pasziánszozott. "Nem hiszem, hogy ártott volna" - tette hozzá nevetve.

Az üzletember érdeklődve figyeli a társaságnál történteket, de nem foglalkozik az Apple mindennapos ügyeivel és nem is kérdezősködik az egyes új eszközökről. "Az Apple-termékek hardvere annyira jó, hogy pillanatnyilag nem kell mindenképpen valami újat feltalálni. Sokkal inkább a szoftverek és a kisebb optimalizálások ideje jött el. Szerinte túl magasak az elvárások, hiszen 6 havonta kellene új termékkel kirukkolni, miközben ezek fejlesztése valójában akár egy évtizedig is eltarthat. Nem ismerek senki mást, aki olyan keményen dolgozik, mint Tim Cook. Azt pedig senki sem tudja, hogy ha Steve Jobs még élne, vele minden jobb lenne-e. Azt viszont tudom, hogy meg kellene jelentetni egy androidos iTunes-verziót" - jelentette ki Steve Wozniak.


Az egykori alapító hangsúlyozta: nem jó, ha a fogyasztókat egy készülék vagy márka használatára akarják rákényszeríteni, sokkal fontosabb, hogy a vállalat a legjobb termékeket készítse el és akkor a vásárlók maguktól is jönni fognak. Az Apple által alkalmazott gyakorlat többet árt, mint használ. Ezt támasztja alá az is, hogy az okostelefon-tulajdonosok 70 százaléka az Androidot használja. Éppen ezért lenne hatékony és logikus lépés, ha a társaság nyitna feléjük egy androidos iTunes-változattal.

"Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az Apple termékeiben biztosan nincsenek a titkosszolgálatok által használható biztonsági rések. De ha vannak is ilyenek, azokat biztos, hogy nem tudatosan építettük be az eszközökbe. Már egy kis kódhiba is komoly károkat okozhat az embereknek, s ha egy hacker meg akar találni egy biztonsági rést, akkor soha nem lehet kizárni, hogy meg is találja azt. Edward Snowden számomra egy hős. Ahogy én, úgy ő is hisz a szabadságban és ez motiválta. Volt mersze feladni az életét, és nem tudom, hogy nekem lett volna-e ehhez bátorságom."

"Aggodalommal tölt el, hogy pont az interneten keresztül ellenőriznek bennünket. Nem csupán az Amerikai Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatala (NSA) teszi ezt, hiszen ott van a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) , a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és számos más amerikai szervezet is, amelyek biztosan hasonló módon járnak el. Az internet 25 évvel ezelőtt a szabadság érzését adta nekem. Hirtelen mindenki publikálhatta a véleményét, teszteket és termékeket jelentethetett meg, s ezeket az információkat mindenki el is olvashatta anélkül, hogy közben bármit is meg kellett volna vásárolni" - hangsúlyozta az Apple társalapítója.

Wozniak végül leszögezte: politikus biztosan nem lesz, hiszen érdemes megvizsgálni azt a kérdést, hogy melyik politikus vitte előre a világot. Ő politikai szempontból egyáltalán nem aktív, évek óta szavazni sem ment el, helyette inkább arról szokott beszélni, hogy a mérnökök új feladata a fiatalok inspirálása. Ő is rendszeresen tanít diákokat és arról próbálja meggyőzni őket, hogy válasszák a műszaki területeket.

A teljes beszélgetés megnézhető videón ide kattintva.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!